Kiemelt hírek Sport Szentes

18 szlovák bajnoki címet szereztek a szenior úszók

Egy héttel a Gyulán rendezett Szenior Országos Bajnokság után a Szentesi Delfin ESC úszói közül öten ismét rajtkőre álltak. A Szlovák Úszó Szövetség július 6-7-én Kassán rendezte meg a Rövidpályás Szlovák Országos Bajnokságot, melyen 10 magyar egyesület is részt vett.

A két éve felújított strandfürdő versenymedencéje nagyon jó körülményeket biztosított ahhoz, hogy jó időket lehessen úszni. Ez nagyon jól jött, hiszen hamarosan két nagy verseny is lesz. Dél-Koreában az elit után rendezik meg a Masters Világbajnokságot melyen hat szentesi versenyző fog rajthoz állni. Előtte Torinóban rendeznek Európa Játékokat, ezen is részt vesz két úszó a Delfin ESC-ből.

A versenyen abszolút sorrendet is hirdettek a korosztályos helyezések mellett. Az azonos számban induló összes versenyző idejét az érvényes világcsúcshoz mérten, beleszámítva az életkort is százalékos értékben határozták meg. A legmagasabb százalékot elérő 3 versenyzőt a rendezők különdíjban részesítették minden versenyszámban.

A szentesiek több különdíjat is elhoztak a 18 szlovák bajnoki cím mellé. Melkuhn Dezső 400 méteres vegyesúszásban 2., 200 méteres pillangóúszásban 3., Pólyáné Téli Éva 200 méteres mellúszásban 3., Dr. Borzi Miklós 200 méteres gyorsúszásban 2. lett az abszolút sorrendben.

Három új korosztályos országos csúcsnak is örülhettünk. Dr. Borzi Miklós, Tari László és Melkuhn Dezső 800 méteres gyorsúszásban úszott jobbat, mint az eddigi országos csúcs volt a saját korosztályukban.

Eredmények:
= Dr. Borzi Miklós: Szlovák bajnok: 200 gyors, 50 gyors, 800 gyors, 100 gyors, 400 gyors
= Pólyáné Téli Éva: Szlovák bajnok: 200 pille, 100 mell, 200 mell, 50 pille, 100 vegyes
= Melkuhn Dezső: Szlovák bajnok: 200 pille, 400 vegyes, 800 gyors
= Dr. Borziné Szatler Mónika: Szlovák bajnok: 50 mell, 100 mell, 200 mell
= Tari László: Szlovák bajnok: 400 vegyes, 800 gyors

Vélemény, hozzászólás?