Szeptember elsején (pénteken) kezdődik a 2017/21018-as tanév, Szentesen az általános iskolák többségében augusztus 31-én rendezték meg a tanévnyitókat. Mi, a város legnagyobb általános iskolájába, a…
A Szentesi Vízilabda Klubnál nemcsak a víz, az élet is pezseg. Mind a két szakágban (női és férfi) minden korcsoportban megkezdődött az alapozás. Ha még…
Szentesen, a Horváth Mihály utcai cukrászdában augusztus 31-én sajtótájékoztatót tartott Szabó Zoltán Ferenc, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje, amelyen a Jobbik Magyarországért Mozgalom Béruniós kezdeményezésével kapcsolatos…
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a járművezetők augusztus 31-én a következő Szentes – Csongrád térségi helyszíneken számíthatnak sebességmérésre: 10:00-12:00 óra között: 451-es főút, Csongrád–Gátér…
Orosházán augusztus 25 – 26-án rendezték meg a Legerősebb Tűzoltók Versenyét, amelyen a Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen szolgálatot teljesítő Jaksa Petra tű. hadnagy a hölgyek versenyében…
A Csongrád és Térsége Általános Iskola intézményvezetője, Váradi Gáborné még tavasszal nyújtotta be lemondását posztjáról, ezt követően pedig nyilvános pályázatot írtak ki az intézményvezetői pozíció…
A Szentes Házban augusztus 30-án a szervezők értékelték a Studium Generale tehetségtámogató program megvalósulását. A kezdeményező szentesi önkormányzat nevében Szirbik Imre polgármester méltatta az öt éve…
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a járművezetők augusztus 30-án a következő Szentes – Csongrád térségi helyszíneken számíthatnak sebességmérésre: 10:00-12:00 óra között: 451-es főút, Csongrád–Gátér…
A dr. Rébeli-Szabó József sportuszodában augusztus 28-án egy kötetlen eszmecserén találkozott az ország keleti régiója több nagyobb úszóklubjának vezetője, edzője. Beszélgettek egyesületeik terveiről, gondjairól, problémáiról,…
A Szentesi Gondozási Központ augusztus 29-én a Munkás u. 54. sz. alatti klubban szervezte meg az I. Nyári Színházi fesztivált. A rendezvényen az egyes klubok…
A Szentesi Önkormányzat a hagyományok szerint az idén is pályázatot hirdet felsőoktatási önkormányzati támogatásra, az első diplomát szerző, nappali tagozatos egyetemi, főiskolai hallgatók részére. A…
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a járművezetők augusztus 29-én a következő Szentes – Csongrád térségi helyszíneken számíthatnak sebességmérésre: 10:00-12:00 óra között: 451-es főút, Csongrád-Szentes…
A Szentesi Keresztény Pedagógus Társaság augusztus 28-án, a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg tanévindító előadását. A hagyományok szerint ilyenkor, az új tanév előtt…
Csak kevesen ismerik Vecseri Ferencet (és fotóit), aki már évek óta foglalkozik a múlt, a jelen, a valóság megörökítésével. Munkahelyén, a Lajtha László Alapfokú Művészeti…
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a járművezetők augusztus 28-án a következő Szentes – Csongrád térségi helyszíneken számíthatnak sebességmérésre: 10:00-12:00 óra között: 451-es főút, Csongrád-Gátér…
A rendőrök Szentes külterületén augusztus 27-én, 20 óra 25 perckor két határsértőt tartóztattak fel, akik magukat pakisztáni állampolgárnak vallották. A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi…
Az Újvidéken megrendezett leány vízilabda U17-es Európa bajnokságon augusztus 27-én játszották le az éremosztó mérkőzéseket, ahol a magyar válogatott – óriásit küzdve – Európa-bajnoki bronzérmet…
Szentesen, a dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában augusztus 25. – 27-én rendezték meg a II. Szegvár Takarék Kupa vízilabda tornát, 2006-os születésű játékosoknak. Összesen 16 együttes…
A szentesi székhelyű 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred augusztus 28-án Szentes térségben kiképzési foglalkozást tart. Az érintett területeken a megszokottnál nagyobb zaj-és hanghatás fordulhat…
A Reformáció 500 évfordulója alkalmából a Szentes-Nagytemplomi Református Egyházközség augusztus 27-én rendhagyó istentiszteletet tartott. Először Didi Xénia segédlelkész hirdetett igét, áldást pedig Fehér Csaba lelkész…
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a járművezetők augusztus 26-án a következő Szentes – Csongrád térségi helyszíneken számíthatnak sebességmérésre: 10:00-12:00 óra között: 451-es főút, Csongrád-Szentes…
Idén is egy meteorológiai ballon felengedésével indult a Rádióamatőrök II. Országos Találkozója Csongrádon, a Körös-torokban. Az ország minden tájáról, sőt még Szlovákiából is jöttek azok…
Emlékezés a 105 éves iskolaépületre és az ott 71 éve működő (tt) Petőfi Sándor Általános Iskolára. A program két részből áll: + 16:00-17:30 – Szentesi…
A Mátészalkai Arany Cápák SE augusztus 23-án és 24-én rendezte meg a Városi Uszodában az első ’Fényes Úszás’ rekordkísérletet, vagyis a 24+1 órás úszást, ahol…
A Szentesi Családsegítő Központ augusztus 25-én a Dózsa Ház Közösségi Térben rendezte meg az „ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS MUNKA MEGVALÓSÍTÁSA A SZENTESI JÁRÁSBAN” című projekt…
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a járművezetők augusztus 25-én a következő Szentes – Csongrád térségi helyszíneken számíthatnak sebességmérésre: 12:00-14:00 óra között: 451-es főút, Csongrád-Gátér…
A szentesi erőemelő Sztanó György elégedett, jól telt a nyári vakációja, hiszen mindenre tudott időt szakítani. Kedvenc, számára a kikapcsolódást jelentő hely a Balaton, és…
A Szentesi Református Idősek Otthona augusztus 24-én Nyílt napot tartottak, hogy minél jobban megismertessék az intézményben folyó tevékenységet és a gondozottak lehetőségeit. A látogatók betekintést…
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a járművezetők augusztus 24-én a következő Szentes – Csongrád térségi helyszíneken számíthatnak sebességmérésre: 10:00-12:00 óra között: 451-es főút, Csongrád-Szentes…