Csongrád Város Önkormányzata a Településképi Arculati Kézikönyve és a Településképi Rendelete készítésével kapcsolatos előzetes tájékoztatásról szóló lakossági fórumot tart 2017. november 9-én 16 órától a…
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Szentesi Szervezete, a Szentes Város Önkormányzata, a Szent Anna Plébánia és 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred közös szervezésében…
A szentesi önkormányzat október 31-én Halottak Napi megemlékezést tartott. Ennek során megkoszorúzták, illetve mécsest helyeztek el az I. és a II. Világháborús Emlékműveknél, a Lengyel…
Mindenszentek és halottak napján ügyelni kell a tűzesetek megelőzésére a lakásokban és a temetőkben egyaránt, ebben az időszakban ugyanis gyakran előfordul, hogy a kegyeleti gyertya…
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által készült, Bűnmegelőzési Mobilcentrum a következő héten a Szentesi Rendőrkapitányság és illetékességi területén teljesít szolgálatot. November 6-10-e között a busz „megfordul”…
„Már évtizedek óta” az őszi szünet előtti napokban rendezik meg a Koszta József Általános iskolában a SULIHÉT eseményeit. Az idén, október 24-27. között rendezték meg.…
Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola szentesi Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola 2016. június óta a Magyar Vöröskereszt bázisiskolája, és bázis óvodája. Hangsúlyos szerepet kap…
Újabb irodalmi programot szerveznek a nemrégiben átadott Petőfi Café-ban. Ezúttal Paulovics Tamás Bánki Évával beszélget november 2-án, 18 órakor. Bánki Évának már az első prózai…
Október 29-én, vasárnap délután több alkalommal is meteorológiai riasztást adott ki a katasztrófavédelem Csongrád megyére vonatkozóan. Fák dőltek ki, ágak szakadtak le, sok helyen a…
Az Országos Meteorológiai Szolgálat széllökés veszélye miatt Másodfokú (narancs) riasztást adott ki Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye, Somogy megye, Tolna megye, Veszprém megye területére.…
A hétvégén Szentesen, a dr. Rébeli Szabó József Sportuszodában vívták a Női Magyar Kupa ’A’ csoportjának selejtezőit, ahol két nap alatt, öt csapat, tíz meccset…
A Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség ünnepi istentiszteletet tartott október 29-én a Református Nagytemplomban, a Reformáció 500. évfordulója tiszteletére. Ünnepi köszöntőt mondott Fehér Csaba, nagytemplomi lelkész,…
A Szentesi Evangélikus Egyházközség Presbitériuma és Vezetősége október 29-én, a Reformáció 500. évfordulója alkalmából ünnepi istentisztelet tartott a templomában. Veres-Ravai Réka Júlia lelkész köszöntötte a…
Szentesi Vendégszeretet Egyesület október 28-án a Felsőpárti református (Szeder) temetőbe szervezett sétát, Labádi Lajos nyugalmazott fő levéltáros részvételével és kalauzolásával. Az egyesület szervezésében már ez…
Szentesen, a dr. Rébeli Szabó József Sportuszodában zajlanak a női vízilabda Magyar Kupa A csoportjának mérkőzései. Október 28-án a szentesi együttes két mérkőzést játszott,…
A Szentesi Deák Ferenc Általános Iskolában október 28-án zajlott a hagyományos “Tök jó nap” alsóban, felsőben pedig a “Tisztaságnap”, megfűszerezve ez is a közelgő Halloween-i…
Ezen a héten a Szentes Városi Úszóklub egy csoportja Hajdúszoboszlón, az Árpád uszodában folytatta a téli alapozást, mellyel már a jövő évi versenyekre készülnek. Napi…
Szentesen, a Galéria Kávéház és étteremben október 27-én Poszler György tanár beszélgetett Cserna-Szabó Andrással, József Attila-díjas íróval, újságíróval legújabb könyvéről: „77 magyar pacal, avagy a…
A Szentesi Fotókör tagjai október 26-án a Szecessziós házban számoltak be lengyelországi úti élményeikről. Először Nagy István a klub elnöke átadta Szaszkó Antalnak, a szentesi…
A Szentesi Önkormányzat és a Városi Civil Tanács október 27-én, a Szecessziós Házban rendezte meg a 10. Civil Szakmai Napot. A megjelenteket Szobota Imréné, a…
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében október 26-án a Péter Pál Polgárházban Ráfiné Gáspár Annamária tanárnő – és tanítványai – a 100 éve (október 5.) született…
Ideiglenes forgalmirend-változásra számíthatnak a közlekedők Csongrádon, a temető környékén. A járművezetők a következő forgalomkorlátozásra számíthatnak 2017. október 27-én 14 óra és 2017. november 6-án 12…
Három alakulat (MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, MH 5. Bocskai István Lövészdandár) mentőbúvárainak kéthetes felkészítése zajlik…
A Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó Osztálya és a Vöröskereszt Szentesi Területi Szervezete október 27-án véradást szervezett a Szentesi Tűzoltóságon. A két órás kitelepülés során…
Elérkezett a jubileum. A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával…
A Szentes Gondozási Központ és telephelyei az év során az alapfeladataik ellátás mellett igyekeznek szórakoztató programokkal szebbé tenni ellátottaiknak minden napjait. Ezek közé tartozik az…
A szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola október 26-án rendezte meg a már hagyományos Reformáció Futást. A résztvevőket Fehér Csaba, a Református Nagytemplomi Egyházközség lelkésze…
Mint ahogy arról már beszámoltunk, pályázati forrásokból a Szeged – Csanádi Egyházmegye jóvoltából felújították Szentesi Kálvária Temetőben található I. Világháborús Emlékhelyet. Ennek ünnepélyes átadására és szentelésére kerül sor…