A Szentes Városi önkormányzat október 31-én Halottak Napi koszorúzást és megemlékezést tartott a város több helyszínén. Koszorúztak, illetve mécseseket helyeztek el az I. és a…
A Szivárvány Művészeti Iskola az őszi szünet idejére művészeti tábort szervezett október 29-31. között Szentesen, a Művészetek Házában. A helyi gyerekek mellett például Szegedről is…
Szentes Város Önkormányzat és a Szentesi Kertbarát Kör október 29-én, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban rendezte meg a “A legszebb konyhakert” helyi verseny díjkiosztó ünnepségét.…
Szentes város vezetése, a polgármester és Qu Lei a Kínai Európai Fenntarthatósági Egyesület Elnöke együttműködése keretében –egy éves előkészítés után – megnyitotta Kereskedőházát, amelynek vezetésével…
A közelgő Mindenszentek és a Halottak Napja alkalmából a Koszta József Múzeum munkatársai felkeresték a kiállítóhelyeik névadóinak sírhelyét, és megemlékeztek róluk, illetve megkoszorúzták a sírjaikat.…
A Szentes- Felsőpárti Református Templomban október 28án a Bárdos Lajos Vegyeskar adott ünnepi koncertet a Reformáció tiszteletére. A megjelenteket Simon Zita segédlelkész köszöntötte, majd imádságot…
A Koszta József Múzeum október 29-én, sajtótájékoztatót tartott a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ aulájában, az országos „Gyöngyhajú lány – OMEGA Kiállítás” című programjukkal kapcsolatban.…
Munkanap áthelyezése miatt (Mindenszentek ) november 1-én, (csütörtök) és november 2-án (péntek) a parkolásért a városban nem kell fizetni. A városi piacok csütörtökön és…
Megrendezték a vízilabda Magyar Kupa selejtező mérkőzéseit az elmúlt hétvégén. A férfiaknál a Metalcom Szentes csapata egy nem annyira nehéz, de eléggé kiegyenlített játéktudású csapatokkal…
A Kínai-Európai Fenntarthatósági Egyesület közreműködésével hazánkban először Chongqing kulturális hetet tartanak. Chongqìng, magyar névalakban a „Csungking” kínai nagyváros a Jangce partján. A név jelentése: ’Kétszeres…
A Szentesi Szilver TSE párosai október 27-28-án két hazai versenyen is megmérettették. A következő eredmények születtek. == ISIS DANCE OPEN Szombathely Gyermek II. D STANDARD…
A Szentesi Városi Könyvtárban október 26-án nyílt meg Kispálné Fejes Erzsébet „Évszakok” című kiállítása. A festményeket egyik mestere, Sziklay Sándor, megyei Alkotói-díjas festőművész ajánlotta a…
A Szentesi Kosárlabda Klub U14-es leány csapata október 28-án, a Szentesi Klauzál Gábor Általános iskola tornatermében egy négy csapatos tornát rendezett. A hazaiak a harmadik…
Ezzel az elnevezéssel már lassanként egy évtizede minden tanév őszén egy vidám, az egészséges életmódra felkészítő, kézműves délelőttöt rendeznek a Szentesi Deák Ferenc Általános Iskolában.…
Szentesen október 25-26-án rendezték meg a „X. Harc a kincsért” ifjúsági kalandvetélkedőt, amely idén a Vissza a jövőbe elnevezést kapta. A versengés során közel 20…
Az Együtt Szentesért Egyesület október 27-én Szentesen, a Kálvária temető dísz-sírhelyeinél megemlékezést tartott Koszta József Kossuth-díjas festőművész, és felesége Koszta Józsefné Szeifert Anna újratemetésének 10. évfordulójára…
Szentesen október 27-én tartották meg a Stammer család harmadik találkozóját, ebből az alkalomból emléktáblát is avattak a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ aulájában. A család…
Csongrád Megyei Női Felnőtt labdarúgó bajnokságban október 27-én a Szentesi Kinizsi hazai pályán fogadta a makói női együttest, és igyekezett feledtetni a múlt heti fiaskót…
Az elmúlt hónapokban részben megújult a Koszta József Múzeum Péter Pál Polgárház kiállítóhelye, ennek megnyitó ünnepségét rendezték meg október 26-án este. Az eseményre többen korhű…
A Koszta József Általános Iskolában rendezték meg 2018. október 25-én a Kisiskolások közlekedési versenyét. A szentesi Rendőrség Közlekedésrendészeti osztályának támogatásával kiírt versenyen az általános iskolások…
A Szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola október 25-én rendezte meg a már hagyományos Reformációi futóversenyét. A rendezvényt Fehér Csaba, az iskolát fenntartó Nagytemplomi Református…
A Szentesi Városi Könyvtárban október 24-én rendezték meg Pintér István és ifj. Pintér István „A Románia elleni háború 1917-től a bukaresti békéig” című könyvének a…
Ma, október 25-én ülésezett a Szentesi Sport- és Üdülőközpont taggyűlése, gyakorlatilag egy napirendi pontról, az ügyvezető visszahívásáról tárgyaltak. A taggyűlés a Szentesi Képviselőtestület Jogi-és Ügyrendi…
Dr. Bugyi István Kórház, a Vöröskereszt Szentesi Vezetősége és a Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség október 25-én kiszállásos véradást rendezett a szentesi Tűzoltóságon. A véradáson a kirendeltség…
Szentesi Művelődési Központ szervezésében október 24-én Závada Pál Kossuth- és József Attila-díjas író látogatott el az Ifjúsági Házba, ahol találkozhatott olvasóival, ismerőseivel. (Az irodalmár szülővárosából…
A Szentesi Koszta József Múzeum munkatársai már dolgoznak novemberi Omega-kiállítás megvalósításán, az együttes relikviáinak első „turnusa” már megérkezett a múzeumba. Arató Mátyás szentesi lokálpatrióta, a nagy…
A HSZC szentesi Boros Sámuel Szakgimnázium és Szakközépiskola október 25-én interaktív szakma-bemutatót rendezett az intézmény tornatermében. Ezen a rendezvényen a 7. és 8. osztályos gyerekeket…
A szentesi Kossuth-díjas festőművész, Koszta József 1949-ben Budapesten halt meg, ott is lett eltemetve. Művészi életútját e helyütt (most) nem méltatjuk, inkább azt emelnénk ki, hogy…
A szentesi önkormányzat által szervezett városi rendezvényhez kapcsolódóan október 23-án, a Szecessziós Házban A „kétarcú” Nagy Imre címmel a Koszta József Múzeum beszélgetést kezdeményezett az…
A Szentesi Önkormányzat október 23-án rendezte meg az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a Köztársaság kikiáltása évfordulójának városi ünnepségét. A megemlékezés, a Kossuth téren,…