A Dr. Bugyi István Kórház június 30-án az Ifjúsági Ház nagytermében rendezte meg az idei Semmelweis Napi ünnepséget. Az eseményen megjelent Farkas Sándor, a térség…
Már az előző hónapban, májusban is beszámoltunk arról, hogy milyen intézkedéseket hozott Szentes polgármestere, amire a járványügyi helyzetre vonatkozó kormányrendelet jogosította fel. Júniusban Szentesen már…
Szentesen, a Klauzál utca 6. szám alatt nemrég megnyílt egészségügyi központ, a Rosa Natural Med máris – a kialakult egészségügyi szolgáltatásai mellett – egy új…
Szentes Város Önkormányzata június 24-én a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban rendezte meg a már hagyományos Városi Pedagógus Napi ünnepséget. Már akkor jelezték, hogy néhányan…
Dr. Müller Cecília tisztifőorvos asszony az ország egész területére vonatkozóan 2021. június 28 -án (hétfő) 12.00 órától, 2021. június 30-án (szerda) 24.00 óráig II. fokú…
A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program által közösen szervezett első Magyar Mozgókép Fesztivál záróakkordjaként ünnepélyes díjátadóra június 26-án került…
Szentes Városellátó Nkft. ezúton ad tájékoztatást az alábbi, jelentősebb forgalmi fennakadást okozó közúton végzett munkáról: Szentes Vásárhelyi út – Béke u. – Báthori u. kereszteződésében…
Szentesen, a dr. Rébeli-Szabó József Sortuszodában rendezik az U15-ös női vízilabda Európa Bajnokságot, június 27 és július 4 között. A magyar válogatott az első mérkőzését…
A Koszta József Múzeum is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája elnevezésű kezdeményezéshez. Egyébként az idei a 19. alkalom, hogy a Szent Iván éjéhez legközelebb eső szombaton…
A Szentesi Spartacus SE és a Szentesi Családsegítő Központ szervezésében június 26-án „Éjszakai” térképes városismereti túraversenyt rendeztek. Eredetileg 17 csapat indult, de egy család –…
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) június 27- július 4. között a dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában női U15-ös Európa-bajnokságot rendez. Ennek apropóján június 27-én a Szentesi…
A Szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett diákok azok közé tartoznak, akik számára fontos a múlt, az emlékek őrzése, a személyes találkozás, az egymás megbecsülése. Ennek…
Minden hétvégén (vasárnap), itt a Szentesi Gyors-on egy-egy, Szentes egykori életéről szóló filmet láthatnak Karikó-Tóth Tibor jóvoltából. A rovatban az egykori Szentesi Amatőr Filmklub alkotásai…
A HSZC Zsoldos Ferenc Technikumban már évek óta hagyomány, hogy a tanév lezárását követően az iskola dolgozói egy baráti vacsorán találkoznak, hogy kötetlenebb körülmények között…
A Horváth Mihály Gimnáziumban június 25-én rendezték meg a ballagást, búcsúztak el a végzős diákoktól. Ez adja az apropóját, hogy bemutassuk Varjú Dórát, aki a…
A koronavírus miatti szigorító intézkedések enyhítése most már lehetővé tette, hogy június 25-én, 21.30 órai rajttal a Honvéd Rákóczi Sportegyesület (HRSE) megrendezhesse a III. Szent…
A Szentesi Farkasok Kézilabda Club június 24-én a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban tartotta meg hagyományos évzáró rendezvényét, melynek keretében a klub csapataiban játszó kézisek…
HSZC Szentesi Boros Sámuel Technikum június 25-én tartotta meg a ballagási ünnepségét, ahol sor került a Boros-díjak átadására is. A végzősök végig ballagtak az épület…
Szentes Város polgármesterének kérésére az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred Víztisztító Százada június 25-én Szentes három frekventált, forgalmasabb pontján fél literes tasakos ivóvíz…
A Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítvány június 24-én vadászgörény bemutatóval és kutya-barát programmal várta az érdeklődőket. A vadászgörény vagy házi görény emlős állat, a…
Az idén a Magyar Speciális Olimpia Szövetség szervezésében augusztus 26-28 között Szentesen (részben Szegváron) rendezik meg a Nyári Nemzeti Játékokat, ahol értelmi fogyatékkal élő sportolóink…
Június 25-én, Nagymágocson találkoztak a térség polgármesterei, hogy a megbeszéljék, milyen javaslatokkal lehetne megtölteni a vidék felzárkóztatására létrehozott programot. A tanácskozáson elhangozott, a Magyar Falu…
Igazi roham van az otthoni napelemes rendszerekért: tavaly rekord mértékben, mintegy másfélszeresére nőtt Magyarországon a háztartási méretű kiserőmű (HMKE) beépített teljesítménye: csak a tavalyi évben…
Szentes Város Önkormányzata június 24-én a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban rendezte meg a már hagyományos Városi Pedagógus Napi ünnepséget. VÁROSI ELISMERÉSEKET KAPTAK: A 24/2015.…
Szentes Város Önkormányzata június 24-én a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban rendezte meg a már hagyományos Városi Pedagógus Napi ünnepséget. AZ ÜNNEPSÉGEN PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉRMET KAPTAK:…
Szentes Város Önkormányzata június 24-én a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban rendezte meg a már hagyományos Városi Pedagógus Napi ünnepséget. DÍSZDIPLOMÁt KAPTAK: 1./ Bátaszéki Lászlóné…
Június 24-én Szentesre látogatott az izraeli Ben-Gurion Egyetem vezető professzora, és megbeszéléseket folytatott Szabó Zoltán Ferenc polgármesterrel, a szentesi illetőségű Dr. habil. Lantos Ferenc, egyetemi…
Ha a magyar népzenéről illetve világzenéről van szó, Herczku Ágnes megkerülhetetlen személyisége a műfajnak. A Honvéd együttesben néptáncosként kezdte, de itt kezdődött el a hivatásos…
A NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. 2021. májusától bővítette a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatban elérhető ügyfélszolgálati irodák körét. Szentesen a lakosság számára a már…