Hírek Kiemelt hírek Szentes

270 szál virág a testnevelő tanárnak

Nyílt estet tartott augusztus 10-én a Szentes-Csongrád Rotary Club (RC) a Dózsa-házban, ahol két olyan személy tartott előadást, akik számára nagyon fontos az elfogadás és a tolerancia.
Mivel két testnevelő tanár volt a vendég, Kovcácsné Gila Erzsébet egy közös szenior tornával kezdte a programot (katt a linkre):
Elsőként Pohl Anette, a Szentesi Vízilabda Klub utánpótlás edzője az augusztus 26. és 29. között Szentesen (és Szegváron) rendezendő VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékokról adott tájékoztatást. Bemutatta a nemzeti játékok fő szervezőjét, a Magyar Speciális Olimpia Szövetséget, annak történetét, tevékenységét, majd részletesebben szólt a szentesi programokról.
Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, álló emberek és belső tér
Ezt követően Bán Sándor, úszóedző, nyugalmazott főiskolai docenssel beszélgetett Kovácsné Gila Erzsébet, az RC elnöke. A diskurzus elején néhány fontosabb információ hangzott el a vendégről.
Bán Sándor évtizedek óta meghatározó alakja a vásárhelyi úszósportnak, de több jelentős nemzetközi siker is fűződik a nevéhez. A legközismertebb, hogy Risztov Éva nevelő-edzője, aki a felnőttek között ötvennyolcszoros országos bajnok, olimpiai bajnok, háromszoros világbajnoki ezüstérmes, hétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes lett. Négy országnak adott olimpikont. Dolgozott edzőként a magyar, a szerb, a dél-afrikai és az algériai úszóválogatottban is.
Ő maga több sportágban kipróbálta magát: kézilabdázott, tornázott és atletizált is, de végül az úszás lett az élete. 1985 és 2012 között a Szegedi Tudományegyetem testnevelési és sporttudományi intézet oktatója, főiskolai docense és megbízott vezetője, később helyettese is volt.
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy
A vásárhelyi nyugalmazott egyetemi docens-középiskolai tanár, úszó szakedző majdnem napra pontosan egy hónappal ezelőtt jelentette be: befejezi nagyon sikeres edzői pályafutását, ezentúl csak a családjának él.
A nyílt esten Bán Sándor a szegvári általános iskolában testnevelő tanárként eltöltött kb. másfél évéről beszélt, annál is inkább, mert e jelenlévők között voltak ottani tanítványai is. Itt alakult ki benne a fiatalok, a tanári pálya szeretete. Búcsúzásképpen 270 szál virágot kapott emlékül a tanítványaitól ….
A főiskolai egyetemi oktatói tevékenységéről is szó esett, itt inkább a felősoktatási intézmények működésének kulisszái mögé engedett bepillantást az előadó.
Sok sztorit, érdekességet, kuriózumot mondott el a Dél-Afrikában úszóedzőként eltöltött öt évéről. Nemcsak a sportban elért sikerekről, hanem az ország földrajzáról, társadalmi beállítottságáról is sok újdonságot tudhatott meg a közönség.
A program baráti, kötetlen beszélgetéssel zárult.

Vélemény, hozzászólás?