Kiemelt hírek Szentes

Ebben az esztendőben augusztus 11-én rendezték meg a Kajáni Falunapot. Az első Kajáni Találkozót 2012-ben tartották meg hagyományteremtő céllal, azóta kétévente meg is szervezik. Az esemény alkalom arra, hogy találkozzanak a régi- és az új kajáni ismerősök, az itteni (egykori) óvodába, iskolába együtt járók, vagy a Pankotai Állami Gazdaság kajáni kerületében dolgozók

Kajánújfalu Szentes külterületi része (kb. 13 km-re a városközponttól) , és nagyon fontos, hogy az itteni lakosok is kapjanak –egyebek mellett – kulturális programokat – mondta Sipos Antal, a körzet önkormányzati képviselője. Hozzátette: itt is, de a nagy területű választói körzet többi részében is folyamatosan törekszik arra, hogy az apró közösségeket összetartsa. („Zárójelben” megköszönte a Kajánújfaluhoz szorosan kötődő Kovács János önkormányzati képviselő-társa szervezésben nyújtott segítségét.)

A rendezvényen különböző versenyszámokban mérettették meg magukat a résztvevők: volt sörivó-, dekázó-, pörköltfőző- és süteménysütő verseny. A gyerekek kipróbálhatták az ugrálóvárat, és segway-jel túrázhattak a faluban, a nagyobbakat Ágoston Anita, Kabai Alex és Gájer Bálint énekesek szórakoztatták – fülbemászó dallamokkal.

A jó hangulatú rendezvényen megjelent és a versenyek győzteseinek díjakat adott át Gémes László polgármesterjelölt, a Csm-i Vadászkamara elnöke, aki nyereménytárgyakkal (is) támogatta a rendezvényt, illetve meghívta a kajáni lakosokat az augusztus 24-én, a Szentesi Kalandpark területén megrendezésre kerülő megyei vadásznapra.

Képgaléria:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2972789966125474

Kajáni Falunap 2019

A kajáni városrész kulturális találkozója(Képmelléklettel)Ebben az esztendőben augusztus 11-én rendezték meg a Kajáni Falunapot. Az első Kajáni Találkozót 2012-ben tartották meg hagyományteremtő céllal, azóta kétévente meg is szervezik. Az esemény alkalom arra, hogy találkozzanak a régi- és az új kajáni ismerősök, az itteni (egykori) óvodába, iskolába együtt járók, vagy a Pankotai Állami Gazdaság kajáni kerületében dolgozókKajánújfalu Szentes külterületi része (kb. 13 km-re a városközponttól) , és nagyon fontos, hogy az itteni lakosok is kapjanak –egyebek mellett – kulturális programokat – mondta Sipos Antal, a körzet önkormányzati képviselője. Hozzátette: itt is, de a nagy területű választói körzet többi részében is folyamatosan törekszik arra, hogy az apró közösségeket összetartsa. („Zárójelben” megköszönte a Kajánújfaluhoz szorosan kötődő Kovács János önkormányzati képviselő-társa szervezésben nyújtott segítségét.)A rendezvényen különböző versenyszámokban mérettették meg magukat a résztvevők: volt sörivó-, dekázó-, pörköltfőző- és süteménysütő verseny. A gyerekek kipróbálhatták az ugrálóvárat, és segway-jel túrázhattak a faluban, a nagyobbakat Ágoston Anita, Kabai Alex és Gájer Bálint énekesek szórakoztatták – fülbemászó dallamokkal. A jó hangulatú rendezvényen megjelent és a versenyek győzteseinek díjakat adott át Gémes László polgármesterjelölt, a Csm-i Vadászkamar elnöke, aki nyereménytárgyakkal (is) támogatta a rendezvényt, illetve meghívta a kajáni lakosokat az augusztus 24-én, a Szentesi Kalandpark területén megrendezésre kerülő megyei vadásznapra.Képgaléria: //www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2972789966125474

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. augusztus 12., hétfő

Vélemény, hozzászólás?