Hírek Kiemelt hírek Szentes

35 év Szentes kulturális életéért

Az Együtt Szentesért Egyesület és a Szentes Városi Könyvtár január 26-án a Szentes Városi Könyvtárban rendezte meg az Arcképek Szentesről című sorozatának idei első programját, melynek keretében Varróné Szabó Ildikó művelődésszervezővel, a Művelődési Központ volt igazgatójával Págerné Kovács Szilvia beszélgetett.
A diskurzus a család bemutatásával kezdődött, melynek kapcsán a jelenlévők részletesen megismerhették a beszélgető-alany életrajzát.
Varróné Szabó Ildikó 1963-ban született tősgyökeres szentesi családban, iskoláit is itt végezte. A Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-népművelés szakán végzett. Később, már munka mellett Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen művelődésszervező szakon egyetemi diplomát is szerzett. Varró Józseffel 1981 decemberében között házasságot.
Első és egyetlen munkahelye volt a Szentesi Művelődési Központ, ahol 1985-2020-ig dolgozott. A 35 éves pályafutása alatt szinte minden művelődési területen kipróbálhatta magát. Feladatai közé tartozott a színházi-, pódium- és ismeretterjesztő előadások, koncertek, városi nagyrendezvények, ünnepségek, kiállítások, ifjúsági programok szervezése, klubok, szakkörök és más civil szervezetek munkájának segítése. Kruzslicz Pál nyugalomba vonulása után 2008-18-ig a Művelődési Központ igazgatójaként felelt az intézmény szerteágazó tevékenységéért.
Az est folyamán igyekeztek sorra venni azokat a konkrét rendezvényeket, melyek létrehozásában döntő szerepet játszott Varróné – persze a rövid idő miatt nem lehetett mindenre kitérni. De szóba jöttek a discók, a Friderikusz show – „Csak ma”, a Dorogi Zsigmond által szerkesztett, és a Magyar Rádióban is bemutatott Szentesi Irodalmi Estek, a Népi vásár, majd később az ide csatlakozó Gyereknap, a Picúrok farsangja, a Jazz presszó, a Fiatal értelmiségiek klubja, a Városi Gólyavetélkedő, a nagykoncertek (pl.R-GO, Edda, P-Mobil, Koncz Zsuzsa stb.) a felnőtt- és a gyermek színházi bérletek, a Nyári színház – Megyeháza, a jeles évfordulók alkalmából rendezett rendhagyó irodalom órák, a színházbuszok szervezése – színházak, Szegedi Szabadtéri Játékok.
Külön meg kell említeni a városi nagyrendezvényeket – lampionos felvonulás (április 30.), május 1., augusztus 20., térfesztivál, városi ünnepségek (okt. 23., márc.15., nőnapi gálaműsor, idősek világnapja), valamint az akkoriban jelentős nemzetközi kapcsolatok (pl. Topolya, Kodály Zoltán Művelődési Központ) kialakítását, ápolását.
Sokáig volt művelődésszervezői tevekénységének az egyik fő területe a kiállítások szervezése (Katona Kiss Ferenc Alapítvány, Topolyai Művésztelep, Alkotó pedagógusok, Aktfotó, Alföldi Fotószalon, Szentesi alkotók)
A beszélgetések során kiemelt szerepet kapott a helyi kulturális közéletben jelentős szerepet betöltő, a Művelődési Központ keretén belül működő klubok, szakkörök tevékenysége.
A program hivatalos részét követően sütemények és üdítők mellett folytatódott a beszélgetés, az emlékek és az anekdoták mesélése.

Vélemény, hozzászólás?