A HSZC Szentesi Pollák Antal Technikumban különleges nap volt a szeptember 17-i. Két osztálytalálkozót is rendeztek, de ezek közül iagzán különlegesnek számít az a jubileumi érettségi találkozó, amit az 1972-ben végzett IV. M osztály szervezett.

A programot Bucsi Sándor és Szobota László szervezték meg. Elmondták, hogy a 27 fős osztályból 24-en jelentek meg, sajnos a többiek elhunytak. Akkoriban Kajtor István volt az igazgató, ennek közösségnek pedig Simon Albert az osztályfőnöke.

A tantestületet dr. Győri Antal képviselte, aki egykor ennek az osztálynak tanára volt, később pedig az iskola igazgatója.
Az “öreg” diákok megemlékeztek azokról, akik már nem lehetnek közöttük, röviden meséltek az elmúlt húsz év (akkor volt az előző találkozó) életükben bekövetkezett változásairól. Persze alaposan átnézték az osztálynapló tartalmát, majd a találkozó az egyik szentesi vendáglátó egységban zárult.
Ebben az osztályban érettségizett Farkas Sándor, aki napjainkban a térség országgyűlési képviselője,
arárminiszter-helyettes, megkérdeztük az egykor alma máterjáról – ime őszinte vallomása:
