Hírek Kiemelt hírek Szentes

70 fotó érkezett a Tiszai pályázatra

Tisza Élővilágának Emléknapja alkalmából meghirdetett fotópályázat eredményhirdetését tartották meg február 10-én Szentesen, a Közös Önkormányzati Hivatalban.
Szabó Zoltán Ferenc polgármester bemutatta a zsűrit (illetve megköszönte munkájukat): Nagy István fotóművészt, a Szentesi Fotókör vezetőjét, valamint Tofán Sándort és Vidovics Ferencet.
A város vezetője örömét fejezte ki, hogy a helyiek körében egyre inkább visszanyeri a Tiszai strand, a „Tiszás élet” az egykori varázsát, a nyári időszakban növekvő számban látogatják a fürdőhelyet. Ezzel együtt az emberek jobban megismerik a folyó természetét, környezetét, és felfigyelnek annak szépségeire.
Talán ezért volt kedvező visszhangja a Tisza Élővilágának Napja alkalmából kiírt fotópályázatnak, melyre 70 kép érkezett be.
A zsűri tagjai is mondtak egy-egy rövid értékelést a pályamunkákról – összességében mindenki dicsérte az alkotókat.
Szabó Zoltán Ferenc ismertette a fotópályázat eredményét (később mi is közöljük részletesen), majd bejelentette, hogy a szentesi önkormányzat két, a Tisza környezetvédelméhez, fejlesztéshez kapcsolódó pályázata áll elbírálás alatt. Ezekkel kapcsán további, jól érzékelhető előrelépést lehetne megvalósítani a Tiszai szentesi szakaszának népszerűsítésében.

Vélemény, hozzászólás?