Kiemelt hírek Szentes

80 éves a szentesi POLÓ PÁPA!

„ Annál többet elérni, mint egy generációnak a részévé válni,
többet úgy sem lehet. S az megvolt. ” (John Lennon)

A fenti idézet pontosan Dr. Tóth Gyulára illik, aki már életében legendává vált, generációk nőttek fel kezei között, akinek „lélekemelő” életútja csak egy Jókai regény fordulatos cselekményéhez lenne fogható.

Szinte szenzáció számba ment anno (1973), hogy egy válogatottban is megfordult (gólkirály) játékos, – aki az utolsó rostán maradt ki a későbbi Tokiói aranyérmes olimpiai csapatból – Szentesre igazolt. Emlékszem, hogy a régi 50-es medencénél, hogyan lesték a szurkolók, s lestük mi játékosok is az „új szerzeményt”.

A Bp. Honvéd csapatát azért „cserélte” le Szentesre, mert állatorvosként is szeretett volna dolgozni a vízilabda mellett. Az évek aztán igazolták döntésének helyességét, mivel nem csak játékával tűnt ki, hanem állatorvosként is komoly elismerésekben részesült, a gazdák szeretetén felül pl.: a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet vagy pár napja az Állatorvostudományi Egyetem Diszpolgári címét is megkapta.

Játékos pályafutását követően edzőként teljesedett ki igazán, a férfiaknál, s a nőknél (Ő alapította meg a szentesi női vízilabdát) is példátlan sikereket ért el. Hely hiányában nem is lehet Dr. Tóth Gyula eredményeit felsorolni, de az „emlékek polcát” leporolva: a női válogatott szövetségi kapitányaként elért Világbajnoki és Európa Bajnoki diadal vagy a Hungerit női csapatával elhódított BEK trófea mindenképpen említést érdemel. Ugyancsak a Vízmű férfi csapatának KEK döntőbeni szereplése, vagy a férfi bajnoki ezüstérem is stb…. kiváló munkáját igazolja.

Edzői ténykedésének legnagyobb eredményének azt tekinti, hogy kiváló játékosok sokaságát nevelte és engedte útjára, több mint ezer gyerekkel szerette meg a sportot. Természetesen edzői munkásságára is felfigyeltek, Mesteredzői cím sem maradthatott el. „Utolsó mohikánok” egyikeként kijelenthetjük, hogy Korszakos alakja a magyar vízilabdának. Mi Szentesiek igazán szerencsések lehetünk, hogy Gyula Szentesibb lett a Szentesinél !

Külföldre is többször hívták edzőnek, de Ő csak szeretett városában akart élni és dolgozni. Családja is él-hal a pólóért, feleségének önfeláldozó hozzáállásáért, támogatásáért nem lehet eléggé hálás. Három gyermeke a vízilabda „bűvöletében” nőtt fel, így nem is meglepő, hogy Noémi lánya személyében a magyar női vízilabda sportág egyetlen olimpiai bajnokát köszönthetjük, igaz olasz színekben. Noémi és másik lánya Gabriella, többek között Világ – és Európa bajnokok is lettek. Gyula fia pedig edzőként mutatott-mutat fel sikereket.

Nagyon büszke unokáira is, akik szintén kötődnek a vízhez, ráadásul nagyon tehetségesek is. A vízilabda berkekben a „szentesi póló pápaként” emlegetett Dr. Tóth Gyula vitalitása, így 80 évesen is magával ragadó, ellenőrként napjainkban is feltűnik a medence szélén. Kiemelkedő életútja méltán állhat valamennyiünk előtt példaként.

Kedves Gyula!
A vízilabdások nagy családja nevében (szeptember hó 26-án) Boldog Születésnapot, jó egészséget kívánok – kívánunk, és köszönünk mindent !

A képen a következők lehetnek: 2 ember

(Dr. Dömsödi József)

Vélemény, hozzászólás?