Csongrád Hírek Kiemelt hírek

A ’Bársony’ épületének felújításával szépült Csongrád városképe

Az Alföldi Agrárszakképzési Centrum (ASzC) Bársony István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium felújított főépületének átadását november 17-én tartották meg, amelyen a helyiek mellett részt vettek az Alföldi ASzC társintézményeinek képviselői. Jelen volt dr. Juhász Tünde, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal vezetője is.

A mezőgazdasági szakközépiskola felújítása befejeződött, az épületen nyílászárókat cseréltek, kívülről hőszigetelték, valamint napelemeket is felszereltek. A renoválás során arra is ügyeltek, hogy az 1928-ban elkészült iskola arculata ne változzon meg, az épület a felújítást követően is megtartotta régi jellegzetességeit.

Az ünnepségen a megjelenteket Asztalos Zoltán, az intézmény igazgatója köszöntötte,, majd rövid beszédében kitért arra, hogy előkészítés alatt van a mezőgazdasági középiskola vadászházának és tanműhelyének felújítása is.

Vári László, az Alföldi ASzC kancellárja megköszönte a szaktárcának az anyagi támogatását, az iskola vezetésének pedig a felújítás lebonyolításában végzett munkáját. Kérte a diákokat, hogy vigyázzanak az épület állagára.

Beszédet mondott Bedő Tamás, Csongrád polgármester is, melynek során kijelentette:a város továbbra is támogatja a középiskolát, tervben van a kollégium újabb vizesblokkjának felújítása, a tervezett városközpont-rehabilitáció során pedig parkolókat építenek majd a környéken.

Farkas Sándor, agrárminiszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője egyebek mellett arról szólt, hogy a járványhelyzetben felértékelődött, sőt stratégiai ágazattá vált az agrárium, hiszen bebizonyosodott, hogy milyen fontos, hogy jó minőségű, biztonságos élelmiszert tudunk tenni az asztalra.

Továbbá elmondta, hogy az Agrárminisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a fiatal nemzedék olyan technikához, tananyaghoz és felkészüléshez jusson hozzá, amivel végzés után be tud lépni az agrár szakmákba. Ezek a beruházások is azt erősítik, hogy jó vidéken élni, megtalálhatja mindenki a számítását. Ebben is egy biztos pont a Bársony-iskola.

Végül beszédében a miniszterhelyettes kiemelte, a 2021-27-es fejlesztési ciklusban 4256 milliárd forint áll rendelkezésre az agrárium fejlesztésére, amiből Csongrádra is jelentős összeg kerül majd.

A cikkhez kapcsolódó további képek:

 

Vélemény, hozzászólás?