Kiemelt hírek Szentes

A daganatos betegségekről a könyvtárban

A Szentes városi Könyvtárban február 20-án előadásokat tartottak a rákkutatás eredményességéről, és a nagy dózisú C-vitaminról. témakörben. A program során az algyői Ezerjófű Egyesület gyógytea kóstolóval, szak-tanácsadással lepte meg az érdeklődőket.

Elsőként Dr. habil. Lantos Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézetének munkatársa „A C-vitamin hatása a daganatos betegségek kezelésében” címmel keltette fel a szép számú jelenlévő érdeklődését.

Kínában orvosi Nobel-díjat kapott egy hölgy az Egynyári ürömmel (Artemisia annua) végzett kutatásaiért – kezdte az előadását az egyetemi docens. Szent-Györgyi Albert C-vitaminja óta az artemisin az első, amit növényből vonnak ki, és elismerik gyógyszernek, mert hatásos a malária ellen.

Napjainkban ezt a növényt kutatja a rák szempontjából (korábban már a fűszerpaprika kapszaicin kutatási eredményeit ismerhettük meg tőle). Ez a növény Kínában őshonos, a kínai egyetemi hallgató tanítványai hoznak be Kínából vetőmagot, itt Szentesen a DUNA-R Kft. telephelyén, zárt területen fogják termeszteni és megfigyelni.

Néhány tudományos cikkben már megfogalmazták, hogy pár hónap alatt 99%-ban felszámolja a ráksejteket ennek a növénynek a hatóanyaga. A szentesi vizsgálódásaink tárgya, valóban így van-e?

Ezt a programot török támogatással, a düzcei tudományegyetemmel közösen végezik. Továbbá vizsgálják a növény szabadgyök-fogó képességét, és ha sikerül bizonyítani – magas dózisú C-vitaminnal – próbálják bevinni a gyógyszer-tudományba.

Dr. Göncz Dániel pszichiáter, teológus „Van remény – gyógyulás, a rákból is” címmel beszélt a rák testi, lelki és szellemi eredőjéről. Nemcsak a rák esetében, de minden betegség leküzdésében nagy szerepet tulajdonított a három „elem” (a testi a lelki és a szellemi) tudatos irányításának. Mondanivalójában párhuzamot vont a Biblia tanításaival.

Vélemény, hozzászólás?