Kiemelt hírek Szentes

A helyi rotarysok orvosi műszert adományoztak

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az életmentéshez szükséges korszerű eszközöket állít szolgálatba a Szentesi Mentőállomáson. A helyi mentősök egyebek mellett használatba vehettek egy perfúzort (infúziós gyógyszer adagolót), amely a Szentes-Csongrád Rotary Club anyagi támogatásával kerülhetett ide.

Az eszközök ünnepélyes átadása február 18-án történt meg a Szentesi Mentőállomáson.

Tyúkász Mátyás, a Szentes-Csongrád Rotary Club elnöke adta át Szűcs Béla, Szentes- Csongrád állomásvezetőjének és jelenlévő kollégáinak a korszerű készüléket.

Túri Mihály a Dél-Alföldi Régió vezető mentőtisztje a fél millió forint értékű, korszerű készülék működését ismertette az adományozó rotary club jelenlévő vezetőinek (Tímár Ferenc, Tóth Sándorné dr. Papp Zoltán, Simon Alma, Tóth Sándorné, Horváth István). Különösen az akut szívbetegek ellátásába, szállításában jelent majd, az eddigieknél még pontosabb segítséget ez az infúzió pumpa.

A készülékhez egy olyan tartókonzolt vásároltak, amely még egy ilyen készüléket is tudna tartani, de most még (csak) ez az egy van. Jó lenne egy másik is, de ilyennel csak a szegedi Mentőállomás rendelkezik  a megyében – mondta a régiós mentőtiszt, hozzátéve, viszont a szentesiek így is a második legjobban felszereltek ebben az ügyben.

A Szentesi Mentőállomás esetkocsijában jelenleg is van egy ilyen készülék, ezt most ez a korszerűbb váltja fel, azonban a régit tartalékként még meghagyják.

A mentősök természetesen már tudják az új gyógyszer adagolót is kezelni, örülnek, hogy még gyorsabban és pontosabban tudják végezni gyógyító munkájukat.

 

balról a régi, jobbról az új készülék

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?