Kiemelt hírek Térség

A járvány idején is fejlődnek a települések

A másfél milliárd forintot is meghaladja az a pályázati forrás, amelyből 12 Csongrád megyei település fejlesztési elképzelései valósulhatnak meg a jövőben. A Csongrád Megyei Közgyűlés március 13-i határozatát megerősítve, a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint Irányító Hatóság április 15-én döntött a megyei projektek támogatásáról. A beruházások zöme az önkormányzatok vízrendezési, csapadékvíz elvezetési feladatainak megoldását szolgálja, de van köztük turisztikai célú fejlesztés és bölcsődeépítés is.

Gémes László, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program megyei szintű koordinálásáért felelős közgyűlés elnöke a nyertes pályázatok kapcsán elmondta: a TOP keretében, a 2014-2020-as, most záródó fejlesztési ciklus ideje alatt több, mint 35 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezett Csongrád megyébe, amely 58 település közel 260 fejlesztési elképzelését támogatta. A legutóbb nyertessé nyilvánított 12 pályázaton kívül van még néhány, az idei évben benyújtott pályázat, amely elbírálás alatt áll. Ezzel egy időben a Csongrád Megyei Önkormányzat már megkezdte a felkészülést következő, 2021-2027-es támogatási ciklusra. Bízunk benne, hogy az új területi operatív programból is ilyen sok, sikeres fejlesztés fog megvalósulni megyénkben.

Az április 15-én meghozott támogatói döntésnek köszönhetően az alábbi fejlesztések kezdődhetnek meg:

Bordány közel 250 millió forintot nyert arra a célra, hogy létrehozza az Ős-Bordány régészeti parkot és szarmata falurekonstrukciós tervét. A pályázati forrásból látogatóközpont is létesül, ahol a honfoglalás előtti népcsoport életéről szóló audiovizuális és interaktív foglalkozásokkal várják majd az érdeklődőket.  A település ezzel a térségi szintű, tematikus, helyismereti bemutatóhellyel kívánja erősíteni a jövőben a turisztikai vonzerejét.

Deszken a most elnyert 208 millió forintból már az ősszel elkezdődhet a régóta hiányzó bölcsőde építése. A beruházáshoz a település már mindent előkészített, a megépítéshez szükséges telkek kisajátítása megtörtént, a pályázat 100 százalékos támogatási intenzitású, tehát további önerőt nem igényel a megvalósítás.

Ópusztaszeren szintén a bölcsődei ellátást fejlesztik, a most elnyert, közel 70 millió forintból. Egy új csoportszoba és az ahhoz kapcsolódó átvevő, öltöző és mosdó kialakítása kezdődhet meg a jelenlegi épületben, amely további 12 gyermek fogadására válik alkalmassá a beruházást követően.

Makó önkormányzata 50 millió forintot nyert hasonló célra: egy minimum 40 m2-es foglalkoztató helyiség kialakítása történik meg a pályázati forrásból, a Kálvin téri bölcsőde épületében.

Balástyán több mint 96 millió forintot terveznek költeni arra, hogy a Balástya -Győriszéki záportározó létrejöhessen és olyan műszaki megoldásokkal kapcsolódjon a már meglévő belvízvédelmi rendszerhez, amely a belterület védelmét és a csapadékvíz-gazdálkodás céljait egyaránt szolgálja.

Földeákon 25 millió forintból fognak gondoskodni arról, hogy a település fejlessze a belvízcsatornáit és elvezető rendszerét. Ezzel csökkentik az ár-, és a belvízkárból adódó veszélyeztetettséget és javítják a felszíni vizek minőségét.

Újszentiván hasonló problémák megoldása miatt pályázott, és 50 millió forintot nyert arra, hogy a településről a csapadékvizet kivezesse, de ezzel párhuzamosan biztosítsa a vizek helyben tartását.

Székkutason 200 millió forint fogja szolgálni a pályázati sikernek köszönhetően a már korábban épült rendszer bővítését, hogy tovább csökkenjen a belterületi csapadékvíz- és helyi vízkár miatti veszélyeztetettség.

Üllésen a tervezett csapadék- és belvízelvezető rendszer, valamint a szennyvízhálózat fejlesztésére nyertek szintén közel 200 millió forintot. Az ebből megvalósuló beruházás rövidtávon a kármegelőzésre, a biztonság fokozására koncentrál, de a pályázati forrásból létesülő csatornák, műtárgyak egy korszerű, és a településkép szempontjából is előnyös, belterületi csapadékvíz elvezetési és gazdálkodási rendszer kialakítását teszik lehetővé.

Öttömösön több mint 50 millió forintot költhetnek arra, hogy a település központjában, a templom és a községháza körüli, megközelítőleg 4700 m2 alapterületű rész csapadékvíz kezelési rendszere kiépüljön. Így a jelenleginél sokkal inkább el tudja látni közpark szerepét.

Magyarcsanádon 200 millió forintból környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztés valósul meg, amely a közterületek csapadékvíz elvezetését és a vízgazdálkodás céljait szolgálja majd a jövőben.

Zsombón is 200 millió forintot fognak költeni a csapadék- és belvízelvezető csatornák fejlesztésére, hogy a belterületi rendszer a korszerű legyen és megfeleljen a környezeti kihívásoknak.

Vélemény, hozzászólás?