Hírek Kiemelt hírek Szentes

A Kurca szépülése a legjelentősebb, örök emlék

A Tóth József Színház és a Petőfi Klub szervezésében zajló Szentesi Szalon május 12-i vendége Szirbik Imre, egykori, helyi polgármester volt, akivel Torday Henrietta a színház munkatársa beszélgetett.
Röviden összefoglalva a közel két órás beszélgetést: a város vezetőjének több évtizedes munkája és élete került “terítékre”, és közben a település életének egy- egy pillanatképe.
A diskurzus a gyermek- és ifjúsági évekkel kezdődött, majd a város vezetésének különböző “ranglétái” kerültek szóba.
Minden egyes nagyobb feladatnak (rendszer-váltás, Kurca revitalizációja, zsinagóga felújítása, uszoda-építés, megyeháza felújítása …stb.) meg voltak a maga “háttér alkui”, a mögöttes információi. Ezekből is elárult néhányat a volt polgármester.
Az egyik, személyes tartalommal is rendelkező információ, hogy édesanyja számára a Kurca folyamatos megújítása, szépítése volt a legjelentősebb, legszebb munka, amit elvégzett a fia. (Ő maga is egyetértett a megállapítással.)
De érdekes volt a Zsinagóga “könyvtárrá avatásakor” elmondott beszédének diplomácia utózöngéje is, amiről szintén mesélt a vendég a szép számú hallgatóság előtt.
A beszélgetés végén kaptak a jelenlévők egy “megoldó kulcsot” is: a sok-sok munkát türelem, kompromisszum-készség, egymás (a másik) megértése nélkül nem lehetett volna megvalósítani – mondta a (több mint) negyedszázadot városvezetőként tevékenykedő Szirbik Imre.
A Szalon programja során egy kis muzsikával “színezték” a hangulatot a Horváth Mihály Gimnázium képviseletében Majtényi András (zongora) tanár, valamint Jáger Rita és Tóth Nikoletta (ének).
Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, ülő emberek és belső tér

Vélemény, hozzászólás?