Hírek Kiemelt hírek Szentes

A legaktívabb természetbarátok alakítottak csoportot

„A ZÖLD MAGA AZ ÉLET” címmel Szentesen, a Dózsa házban március elsején megtartotta első összejövetelét az a csoport, akik Szentes természeti kincseinek megóvását és ökotudatos fejlesztését célozták meg.
Mészárosné Olga, a csoport kezdeményezője beszélt a környezetvédelemmel összefüggő elképzeléseiről, arról, hogy mit jelent a zöld gondolkodás, a környezet- és természetvédelem a mindennapokban, cselekedeteinkben. Célul tűzte ki, hogy kialakuljon egy közös gondolkodás természeti kincseinkről, tenni megóvásukért, és mindeközben példát is mutatni! Kiemelten kívánják kezelni a természet iránti szeretetet a gyermekek, fiatalok körében, interaktívan szeretnék bevonni őket a természetvédelem, környezetvédelem témáiba.
Végső soron: a csoport ötleteivel, javaslataival szeretne hozzájárulni Szentes természeti értékeinek, kincseinek széles körű megismertetéséhez.
A másik kezdeményező, Agócs Lászlóné szerint már napi problémákat is jelent a nem megfelelő környezet- és természetvédelem, Szentesen is szükséges ebben a témában lépni. Nagyon fontosnak tartja ez ügyben a szemléletváltást, és már a fiatalabb korosztály körében kezdené el.
A harmadik kezdeményező, Barát László szerint egy ilyen csoport létrejötte jól szolgálná a “társadalmasítást”, azt, hogy az ezzel összefüggő ügyekben minél többen mondhassák el véleményüket. Javasolta, hogy elsősorban a “jó tetteket” jutalmazzák, és erre fókuszáljanak, ne a szankcionálásra.
Fébert Andrea, a Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Irodájának vezetője egyetértett a felvetésekkel, ő is szükségesnek tartotta a szemléletformálást, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyi önkormányzat már több ügyben is lépett, pl. módosította a hulladékgazdálkodási helyi rendeletet (épp a napokban), de folyamatosan a “napi gondokhoz” igazodva teszi meg az éppen aktuális jogi szabályozásokat.
Felhívta a jelenlévő természetbarátok figyelmét, hogy érdemes lenne foglalkozniuk az esővíz hasznosításával, hiszen ez is a természetvédelem része, és itt a városban kevésbé ismert, pedig az Árpád Agrár Zrt. (és néhány másik cég, magánszemély) már felismerte ennek jelentőségét, és ennek megfelelően kezeli az összegyűjtött esővizet. (Erről van már helyi, jogi szabályozás.)
Az első összejövetelen Tóth Tamás, a Horváth Mihály Gimnázium igazgatója az intézményükben kialakult jó tapasztalatokról számolt be. Pócsik Zoltán Vazul, szentesi lakos a fakivágásokkal kapcsolatos kritikáit mondta el (pl. a legutóbbi Koszta utcai fakivágások), kérte, hogy ebben tegyenek “rendet”.
A résztvevők megállapodtak abban, hogy legközelebb március 29-én találkoznak, és Fébert Andreát kérték fel egy előadás megtartására.
Mindenkit szeretettel várnak.

Vélemény, hozzászólás?