Kiemelt hírek Szentes

A legszebb virágos kerteket és kertészeit díjazták

A Szentesi Önkormányzat október 11-én a Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében rendezte meg a „Virágszínvonalasabb Szentesért” verseny ünnepélyes díjkiosztóját.

Szirbik Imre polgármester köszöntötte a megjelenteket, és örömmel újságolta  a legújabb szentesi sikert: a Communities in Bloom nonprofit kanadai civilszervezet  „A zöld területek fejlesztése a közösségekben” címmel meghirdetett nemzetközi pályázatán a legjobbak között ezüstminősítést kapott a város. Ebben az eredményben természetesen benne van, az ennek a helyi virágos pályázat résztvevőinek  a munkája, sőt ezen túl sok-sok szentesi lakos környezetszépítő tevékenysége.

Berezva Csilla, a város főkertésze elmondta, hogy immár a 15 éves múltra tekint vissza ez a pályázat. Az idén 30 pályamunka érkezett, és ezeket egy 13 fős zsűri értékelte és rangsorolta. A nevezettek között voltak olyan kertművelők, akik az első évtől kezdve, megszakítás nélkül nyújtják be pályázatukat a megméretésre. Emellett minden évben voltak új „belépők”, így volt ez idén is.

Az eredmények:

Családi házas kategória:

  1. Papp Imréné
  2. Balogh Szabó Imréné
  3. Táczi Szabó Lajosné

Tömbházas kategória:

  1. Balogh Sándorné
  2. Vincze Lászlóné
  3. Bucskó Jánosné

Munkahelyi kategória

  1. Dr. Sipos ferenc Parkerdő Otthon
  2. Szentesi Reformátusok Idősek Otthona
  3. Damjanich utcai Óvoda

Erkély, balkon kategória:

  1. Gálfalvy Györgyné

A helyezettek mellett még több pályázó kapott különdíjat. A versenyhez, az elismerésekhez az önkormányzat mellett számos helyi vállalkozó nyújtott anyagi támogatást, így az eredményes pályázók az oklevelek mellett értékes jutalmakban is részesültek.

Képek a díjátadóról:

navigate_before
navigate_next

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?