A hétvégén rendezték meg a 127. Magyar Atlétikai Bajnokságot Budapesten, az MTK Lantos Mihály Sportcentrumában.
A szentesi Maximus SE csonka csapattal tudott részt venni: Dávid Vanessza sérülés, Kocsis Alexandra családi okok miatt nem tudott indulni. Váradi Krisztina súlylökésben és diszkoszvetésben is teljesítette a döntőbe jutáshoz szükséges szintet, így mindkét számban indult.
Szombaton a súlylökés döntőjének időpontjában kitört zivatar miatt kétszer is le kellett állítani a versenyt, végül itt Kriszti a 7. helyen végzett.
Vasárnap a diszkoszvetés kezdetekor szintén eleredt az eső, de szerencsére a második sorozat alatt véget is ért. Krisztina minden dobása érvényes volt, és kislányának születése utáni első magyar bajnoki fellépésén harmadik helyezést ért el. A győztes Márton Anita (56,07), és a második helyezett Kerekes Dóra (51,59) mögött Váradi Krisztina (46,07) bronzérmet szerzett!

A következő verseny a Pápán megrendezésre kerülő Balaton bajnokság lesz, mely egyben szuper liga forduló is.