A Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola november 28-án rendezte meg a már hosszú évekre visszanyúló hagyományokkal rendelkező megyei mesemondó versenyét. Az iskola igazgatónője Varga Sándorné köszöntötte a versenyzőket és kísérőiket, majd megnyitotta a versenyt.
A program elején a rendező iskola negyedikes tanulóiból válogatott csoport, illetve Szabó Anna Dorka kedveskedett egy kis műsorral.
A vetélkedő folyamán a kisebbek mesét, a nagyobbak mesét és prózát is mondhattak a három tagú zsűri előtt.
Az eredmények:
1-2. évfolyam
1. Brunner Lilla, Szegedi Arany János Általános Iskola, fk.: Dömösi Szilvia
2. Szűcs Jázmin, Kálvin Téri Református Általános Iskola, Makó fk.: Nagyné Hős Ágnes
3. Galamb Lilla, Kálvin Téri Református Általános Iskola, Makó fk.: Nagyné Hős Ágnes
4. Széll Norina, Szentes, Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk., fk.: Tari Nóra
5. Rudics Ádám, SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged, fk.: Dr. Kopaszné Bakos Anikó
5. Böhler Szinta Amina Szegedi/Rókusi Általános Iskola, fk.: Kürtiné Mészáros Adrienn
3-4. évfolyam
1.Bakonyi Dorka, Szegedi Arany János Általános Iskola, fk.: Arató Andrea
2. Vida Luca, Tabán Általános Iskola és AMI, fk.: Kálmán Imre
3. Schiavo Isabella, SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, fk.: Berkes Angéla
3. Fazekas Áron, Makói Ált. Isk. Bartók Székhelyintézmény, fk.:Tamásné Csaba Orsolya
4. Kovács Anna, Hódmezővásárhely, Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, fk.: Juhász Mária
4. Kiss Csenge, Kálvin Téri Református Általános Iskola Makó, fk.: Bartáné Szabó Mónika
5. Lévai Radics Lujza, Zoltánfy Ált. Isk., Desz, fk.:k Sülczné Vajas Klára
A résztvevők Emléklapot, kisebb ajándékot kaptak, a helyezettek Oklevelet és könyv nyereményt. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is megvendégelték a kis mesemondókat.
Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3294884607249340