Hírek Kiemelt hírek Térség

A Nemzeti Összetartozás Napjára Szegváron emlékezett a megyei közgyűlés

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat június 4-én Szegváron tartotta meg a Trianoni megemlékezését és a megye névváltozásának első évfordulója alkalmából rendezett ünnepségét.
A program az Országzászló – katonai tiszteletadás mellett történő – megkoszorúzásával kezdődött, ahol Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, agrárminiszterhelyettes tartott rövid beszédet.
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, álló, fa és szabadtéri
Beszélt a trianoni traumáról, az azóta eltelt évtizedek alatti tragédiákról. A magyarság az akkori megpróbáltatások hatására összefogott, és úrrá lett a bajokon. Ma, a II. világháború óta a legnehezebb csatáinkat vívtuk meg az elmúlt hónapokban. A járványügyi helyzet során sok áldozat, fájó pillanat volt, de ma már kijelenthetjük, hogy túl vagyunk a nehezén, és ez csak együtt sikerülhetett. A közös cselekvés megerősítette akaratunkat a gyors újra indításban, a gazdasági élet teljes helyre állításában, fellendítésében (mindezt számokkal támasztotta alá).
Júniusban a hazai és határon túli magyarság újra találkozhat, és ez még nagyobb lendületet adhat további munkánkhoz. közös céljaink megvalósításához – mondta a miniszterhelyettes.
Ezt követően a Károlyi kastélyban (az egykori megyeházán) a megye névváltozásának első évfordulójára emlékeztek.
Gémes László, a Csongrád-Csanád megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet, amelyet az egy évvel ezelőtti gondolatának megidézésével kezdett: a hazát nem a térképen, hanem a szívünkben, lelkünkben kell keresnünk, és a haza nem én, hanem a haza mi vagyunk, mert összetartozunk.
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és álló
Majd így folytatta: a névváltoztatás nem egyszerű szóváltozás, hanem lehetősége és módja identitásunk megőrzésének. A Csongrád mellé a Csanád név felvétele nem csak egy megemlékezést jelent, hanem azt, hogy nem is felejtjük el elődeinket, nyomukban haladva építjük közös hazánkat.
Az ünnepségen felszólalt, és elmondta ünnepi gondolatait Andrási Elemér plébános.
A rendezvényen közreműködött Szabó Maya (ének) és a Szegvári Dobbantó Néptáncegyüttes.
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és álló
Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember, álló emberek, dirndli és belső tér

Vélemény, hozzászólás?