Kiemelt hírek Szentes

A népzenei hagyományőrzés Szentesen IV.

A vírusjárvány okozta kényszerű pihenő miatt egy sorozatot indítottunk a címben szereplő témakörben: minden héten szerdán, 18 óra körül. Ezúttal Mélykútiné Németh Kornéliával beszélgetünk – prózában és zenében – a népzenei hagyományok őrzéséről.

Mélykútiné Németh Kornélia, népzenész, népzenetanár, együttesvezető, tanít a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában, a Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, a Pengető-, a Margaréta- és a Napraforgó Citerazenekar vezetője.

Szinte nyilvánvaló, hogy egy ilyen szakmai pályával a háta mögött nagyon sokat tett a népzenei hagyományok ápolásáért, és nemcsak Szentesen, hanem annak térségében is. Az utóbbi években pedig rendszeres vendége a határon túli magyarlakta területek népzenei rendezvényeinek.

Mélykútiné Németh Kornélia – hagyományőrzés

A népzenei hagyományőrzés Szentesen IV.Mélykútiné Németh Kornéliával – visszapillantó A vírusjárvány okozta kényszerű pihenő miatt egy sorozatot indítottunk a címben szereplő témakörben: minden héten szerdán, 18 óra körül. Ezúttal Mélykútiné Németh Kornéliával beszélgetünk – prózában és zenében – a népzenei hagyományok őrzéséről.Mélykútiné Németh Kornélia, népzenész, népzenetanár, együttesvezető, tanít a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában, a Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, a Pengető-, a Margaréta- és a Napraforgó Citerazenekar vezetője.Szinte nyilvánvaló, hogy egy ilyen szakmai pályával a háta mögött nagyon sokat tett a népzenei hagyományok ápolásáért, és nemcsak Szentesen, hanem annak térségében is. Az utóbbi években pedig rendszeres vendége a határon túli magyarlakta területek népzenei rendezvényeinek. = Először beszéljünk a mára már kultikussá vált Pengető citerazenekarról, a kezdetekről, a munkájukról. *Szentesen már igen szép múltja van a citerázásnak 1976 –ba indult el ez a magyar népzenei utazás, köszönet Jós Józsefné Terike néninek. A jelenlegi csoportban Laczkó Péter, Petesné Trupulai Erzsébet, jó magam, majd Kissné Szeri Szilvia, Baranyi Imre voltak az első tanítványai Terike néninek. A zenekarban Petes Krisztina, Petes Zsuzsanna, Mélykúti Kornélia, Urbán Dominik és Gerendi Anna már az én tanítványaim. Nagyszerű csapat, kiváló zenészek, igazi baráti társaság!A Pengető Citerazenekarnak is változik a tagsága, mikor mit hoz az élet: továbbtanulás, családalapítás, gyermekszületés, munkahelyváltozás. Nagyon jó, hogy a zenekarnak az utánpótlása mindig biztosított, mivel a Szentesi Lajtha László AMI. tanulói közül mindig vannak nagyon tehetséges citerás gyerekek, így a Margaréta (ifjúsági) Citerazenekarból a Pengető Citerazenekarba kerülnek.Viszont aki egyszer belekóstol a magyar népzenei kincsünkbe és persze egy ilyen közösségbe kerül, akkor nem akarja abbahagyni, mindig várjuk a találkozást, a próbákat, a fellépéseket! Nagyon sokat segíti működésünket a Szentesi Művelődési Központ.= Te milyen régóta citerázol, vezetsz együtteseket, illetve oktatsz?*1980-ban fogtam meg először a citera pengetőjét és mondhatni első látásra az életem részévé vált. Nagyon szerettem az akkori citerásnénik és bácsik szeretetét, mindig benne „fürödtem”. Terike néni kedvessége, figyelmessége, megfogott és felemelt. Mikor beavatott a tanítás rejtelmeibe és az itthoni nyári táborokban is már 13 évesen taníthattam is, majd 15 éves koromtól Országos Népzenei Táborokban tanítottam, bár akkor egyáltalán nem gondoltam, hogy a fő állásom citera tanár lesz. Az ország több megyéjében is oktattam népzenei táborokban így – Csongrád, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Borsod Abaúj Zemplén, Veszprém, Zala, Fejér megye. Tanítottam már Vajdaságban Adán is. Jelenleg is nyaranta Hajdú-Bihar megyében Pocsajon 12 éve és 5.éve Szilágysomlyóra-Romániába megyek táborozni szeretettel.Ebben az évben lett 25 éve, hogy átadta a Pengető Citerazenekar vezetését Terike néni. A legfiatalabb tanítványom 5 éves volt a legidősebb 85. Nagymágocson már 21. éve citerázunk együtt a Napraforgó Citerazenekarral, és nélkülözhetetlen hozzá a Nefelejcs Népdalkör.2001 óta tanítok citerát a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolába, ahol igen sok gyermeket tanítottam már. Bízom benne, hogy ez még sokáig így lesz. Jelenleg is van felvétel citera tanszakra általános iskolás gyermekeknek, akiket szeretettel várok a 2020-2021 tanévre.2013-tól a Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskolában ének tanárként is dolgozom nagyszerű diákokkal.= Idén milyen versenyeken, bemutatókon vettetek részt?*Először is nagyon fontosnak tartom, hogy megújult a hangszer parkunk, új fellépőruhánk lett, most várjuk az új fellépőcipőinket. Kiadtuk a harmadik. CD lemezünket – a Csoóri Sándor Pályázat segítségével. Tavalyelőtt szeptemberben voltunk Országos Népzenei Versenyen ahol a 10. Arany Páva díjat érte el a Pengető Citerazenekarunk. Részt vettünk több külföldi fellépésen is Romániában, tavaly májusban Kézdiszentkereszten citerázhattunk a Felsőháromszéki Népdalos Találkozón. Októberben Újszentesen muzsikálhattunk az Országos Népdaléneklési versenyen.Ebben az évben, februárban részt vettünk Szilágysomlyón megyei népdaléneklési verseny megnyitóján.= Terveztetek-e az idénre valamilyen nagyobb célt? * Tavaly szeptemberben szomorúság töltötte el szívünket, mivel szeretett Jósné Terike nénink elhunyt. Az ő tiszteletére a Szentesi Művelődési Központban a próbatermünknek a neve Jósné Terike néni nevét veszi fel. Ezzel is tisztelgünk népzenei munkássága előtt.Terveink között szerepel a 25 éves Pengető Citerazenekar születésnapját is megünnepelni, nagyszabású népzenei találkozó keretében.= Személy szerint mekkora jelentőséget tulajdonítasz néphagyományok őrzésének?* Kislány korom óta ebbe a légkörben élek. Együtt lélegzem a magyar népzenével és ezáltal sok-sok szép lelkű emberrel. Nagyon fontosnak tartom a néphagyományaink, népszokásaink, népzenénk, népi kultúránk tovább adását, átörökítve a múltunkat a jelenkor ifjúságának. = A zenekart hogy lehet ezekben az időkben együtt tartani?* Egy muzsikusnak igen nehéz a csoportja nélkül lenni, így vagy a csoport oldalon keressük egymást, vagy telefonon beszélgetünk, figyelve egymásra, meghallgatva a gondokat és persze örülünk minden apró örömnek. Ebből táplálkozunk.= Hogyan telnek a napjaid a járvány idején, mit csinálsz?* Reggelente 1 órát sétálok, majd bevásárlok itthonra, és ha kell édesanyáméknak. Majd megfőzök, takarítok, és közben tanítok. Kertészkedem és próbálok minél több energiát gyűjteni minden apró szépségből, amit az élet adhat!Egy hónapja online oktatok, mint a többi kollegám, mindenkinek nagy tisztelet jár érte és persze a gyerekeknek is nagyon nehéz feladat! És persze a szülőknek is megköszönöm a támogató hozzáállásukat.A citerázás videóchaten történik, vagy hangrögzítős felvételeket, vagy saját videó felvételeket küldenek a gyerekek, és így tanulnak. Ez számomra egy rideg, nem emberközeli oktatás. Azért, ha látjuk egymást videóchaten az már jó, ha hallom a nevetésüket, a muzsikájukat. Akkor egy kicsit megnyugszok és biztatok mindenkit, hogy találkozni fogunk és elhúzzuk majd a nótáinkat! Egy idézettel köszöntöm az Olvasókat, és a népzene rajongókat:„A szeretet könnyeddé varázsolja az akadályok leküzdését. Az akadályok ettől nem kisebbek. De ha ott a szív, akkor egyszeriben elhisszük, hogy minden lehetséges!” (Vámos Robi)Képgaléria:https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3743152165755913

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2020. április 15., szerda

= Először beszéljünk a mára már kultikussá vált Pengető citerazenekarról, a kezdetekről, a munkájukról.

*Szentesen már igen szép múltja van a citerázásnak 1976 –ba indult el ez a magyar népzenei utazás, köszönet Jós Józsefné Terike néninek. A jelenlegi csoportban Laczkó Péter, Petesné Trupulai Erzsébet, jó magam, majd Kissné Szeri Szilvia, Baranyi Imre voltak az első tanítványai Terike néninek.

A zenekarban Petes Krisztina, Petes Zsuzsanna, Mélykúti Kornélia, Urbán Dominik és Gerendi Anna már az én tanítványaim. Nagyszerű csapat, kiváló zenészek, igazi baráti társaság!

A Pengető Citerazenekarnak is változik a tagsága, mikor mit hoz az élet: továbbtanulás, családalapítás, gyermekszületés, munkahelyváltozás. Nagyon jó, hogy a zenekarnak az utánpótlása mindig biztosított, mivel a Szentesi Lajtha László AMI. tanulói közül mindig vannak nagyon tehetséges citerás gyerekek, így a Margaréta (ifjúsági) Citerazenekarból a Pengető Citerazenekarba kerülnek.

Viszont aki egyszer belekóstol a magyar népzenei kincsünkbe és persze egy ilyen közösségbe kerül, akkor nem akarja abbahagyni, mindig várjuk a találkozást, a próbákat, a fellépéseket! Nagyon sokat segíti működésünket a Szentesi Művelődési Központ.

= Te milyen régóta citerázol, vezetsz együtteseket, illetve oktatsz?

*1980-ban fogtam meg először a citera pengetőjét és mondhatni első látásra az életem részévé vált. Nagyon szerettem az akkori citerásnénik és bácsik szeretetét, mindig benne „fürödtem”.

Terike néni kedvessége, figyelmessége, megfogott és felemelt. Mikor beavatott a tanítás rejtelmeibe és az itthoni nyári táborokban is már 13 évesen taníthattam is, majd 15 éves koromtól Országos Népzenei Táborokban tanítottam, bár akkor egyáltalán nem gondoltam, hogy a fő állásom citera tanár lesz.

Az ország több megyéjében is oktattam népzenei táborokban így – Csongrád, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Borsod Abaúj Zemplén, Veszprém, Zala, Fejér megye. Tanítottam már Vajdaságban Adán is. Jelenleg is nyaranta Hajdú-Bihar megyében Pocsajon 12 éve és 5.éve Szilágysomlyóra-Romániába megyek táborozni szeretettel.

Ebben az évben lett 25 éve, hogy átadta a Pengető Citerazenekar vezetését Terike néni. A legfiatalabb tanítványom 5 éves volt a legidősebb 85. Nagymágocson már 21. éve citerázunk együtt a Napraforgó Citerazenekarral, és nélkülözhetetlen hozzá a Nefelejcs Népdalkör.

2001 óta tanítok citerát a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolába, ahol igen sok gyermeket tanítottam már. Bízom benne, hogy ez még sokáig így lesz. Jelenleg is van felvétel citera tanszakra általános iskolás gyermekeknek, akiket szeretettel várok a 2020-2021 tanévre.
2013-tól a Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskolában ének tanárként is dolgozom nagyszerű diákokkal.

= Idén milyen versenyeken, bemutatókon vettetek részt?

*Először is nagyon fontosnak tartom, hogy megújult a hangszer parkunk, új fellépőruhánk lett, most várjuk az új fellépőcipőinket. Kiadtuk a harmadik. CD lemezünket – a Csoóri Sándor Pályázat segítségével.
Tavalyelőtt szeptemberben voltunk Országos Népzenei Versenyen ahol a 10. Arany Páva díjat érte el a Pengető Citerazenekarunk. Részt vettünk több külföldi fellépésen is Romániában, tavaly májusban Kézdiszentkereszten citerázhattunk a Felsőháromszéki Népdalos Találkozón. Októberben Újszentesen muzsikálhattunk az Országos Népdaléneklési versenyen.

Ebben az évben, februárban részt vettünk Szilágysomlyón megyei népdaléneklési verseny megnyitóján.

= Terveztetek-e az idénre valamilyen nagyobb célt?

* Tavaly szeptemberben szomorúság töltötte el szívünket, mivel szeretett Jósné Terike nénink elhunyt. Az ő tiszteletére a Szentesi Művelődési Központban a próbatermünknek a neve Jósné Terike néni nevét veszi fel. Ezzel is tisztelgünk népzenei munkássága előtt.

Terveink között szerepel a 25 éves Pengető Citerazenekar születésnapját is megünnepelni, nagyszabású népzenei találkozó keretében.

= Személy szerint mekkora jelentőséget tulajdonítasz néphagyományok őrzésének?

* Kislány korom óta ebbe a légkörben élek. Együtt lélegzem a magyar népzenével és ezáltal sok-sok szép lelkű emberrel. Nagyon fontosnak tartom a néphagyományaink, népszokásaink, népzenénk, népi kultúránk tovább adását, átörökítve a múltunkat a jelenkor ifjúságának.

= A zenekart hogy lehet ezekben az időkben együtt tartani?

* Egy muzsikusnak igen nehéz a csoportja nélkül lenni, így vagy a csoport oldalon keressük egymást, vagy telefonon beszélgetünk, figyelve egymásra, meghallgatva a gondokat és persze örülünk minden apró örömnek. Ebből táplálkozunk.

= Hogyan telnek a napjaid a járvány idején, mit csinálsz?

* Reggelente 1 órát sétálok, majd bevásárlok itthonra, és ha kell édesanyáméknak. Majd megfőzök, takarítok, és közben tanítok. Kertészkedem és próbálok minél több energiát gyűjteni minden apró szépségből, amit az élet adhat!
Egy hónapja online oktatok, mint a többi kollegám, mindenkinek nagy tisztelet jár érte és persze a gyerekeknek is nagyon nehéz feladat! És persze a szülőknek is megköszönöm a támogató hozzáállásukat.

A citerázás videóchaten történik, vagy hangrögzítős felvételeket, vagy saját videó felvételeket küldenek a gyerekek, és így tanulnak. Ez számomra egy rideg, nem emberközeli oktatás. Azért, ha látjuk egymást videóchaten az már jó, ha hallom a nevetésüket, a muzsikájukat. Akkor egy kicsit megnyugszok és biztatok mindenkit, hogy találkozni fogunk és elhúzzuk majd a nótáinkat!

Egy idézettel köszöntöm az Olvasókat, és a népzene rajongókat:

„A szeretet könnyeddé varázsolja az akadályok leküzdését. Az akadályok ettől nem kisebbek. De ha ott a szív, akkor egyszeriben elhisszük, hogy minden lehetséges!” (Vámos Robi)

Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3743152165755913

Vélemény, hozzászólás?