Hírek Kiemelt hírek Szentes

A szabadságharc szentesi ‘bajnokára’ emlékeztek

A Szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola homlokzatán elhelyezett Hajdú Lajos emléktáblát koszorúzták meg március 14-én az intézmény vezetői, és Fehér Csaba a fenntartó Nagytemplomi Református Gyülekezet lelkésze.
A járványügyi helyzet miatt szűk körben szervezett alkalmon Fehér Csaba lelkész olvasott fel egy Igét, majd Karikó-Tóth Tibor igazgató emlékezett meg Hajdú Lajos életútjáról.
Az emlékezés végén koszorút helyeztek el Hajdú Lajos emléktáblájánál.
Halálának 120. évfordulóján a nemrégiben elhunyt Labádi Lajos helytörténész gondolatait is felidézte a megemlékezés kapcsán Karikó-Tóth Tibor.
Szentesnek számos olyan jeles szülötte volt, akik hajdan dicsőséget szereztek szülővárosuknak, de akikről ma már alig tudnak valamit a kései utódok. Ezek közé tartozik az egykori református népiskolai igazgató-tanár – keszi Hajdú Lajos –, kit a történelem vihara elsodort ugyan Szentesről, mégis illendő, hogy halálának 120. évfordulóján felidézzük emlékét.
Ki volt ez az ember, akinek 1967 óta egy kurta utcácska viseli nevét városunkban?
Szentesen született 1813. július 6-án. Kisnemesi családból származott; ősei Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől nyerték címeres levelüket 1625-ben. Apja Hajdú András néptanító, anyja Gorzás Lídia. Korán árvaságra jutott. Elemi iskoláit és a gimnázium alsó osztályait szülővárosában végezte. 1831–1836 között a debreceni református kollégiumban bölcseleti, jogi és teológiai tudományokat hallgatott; 1837-tôl ugyanitt esküdt felügyelő, segédkönyvtárnok, majd elemi iskolai tanító.
1839–1841 között a derecskei középiskola igazgatója. 1842-ben külföldi tanulmányútra indult. A berlini egyetem hallgatójaként 24 magyar tanulóval megalapította az egyetem magyar könyvtárát. Hazatérése után lelkészjelölti vizsgát tett, majd rövid nevelősködés után segédlelkész lett Nagymarján. 1845 decemberében a szentesi református egyház meghívta a gimnáziális osztályok igazgató-tanárának, professzori címmel. Az ô nevéhez fűződik az első retorikai (szónoklattani) osztály felállítása, és egyéb iskolai reformok bevezetése.
Az 1848/49-es szabadságharc idején a tanítás mellett komoly publicisztikai munkát fejtett ki. Hazafias tárgyú politikai cikkei jelentek meg a debreceni Alföldi Hírlapban, a Tiszavidéki Újságban és a Szegedi Hírlapban.
1849 nyarán a szabadságharc végnapjait élte. Az orosz és osztrák hadak megállítása érdekében a magyar kormány népfelkelésre szólította fel a nemzetet. Szentes lakosságának a végső küzdelemre történő mozgósításában kitűnt a köztekintélynek örvendő iskolai rektor, Hajdú Lajos, aki július 1-jén iskolájának ablakából lelkesítő beszédet intézett a szentesi néphez, általános felkelésre buzdítva az előre nyomuló császári seregek ellen. Szózatát kinyomtatta, és a nép között osztogatta. Hazafias felbuzdulásáért utóbb kemény büntetésben részesült.
A berendezkedő új hatalom 1849 szeptemberében elfogatta, és lázítás címén haditörvényszék elé állította. Ügyét az Aradon működő Cs. Kir. Rendkívüli Haditörvényszék tárgyalta. Tettét a katonai bírák felségsértésnek minősítették, és kötél általi halálra ítélték. A súlyos ítéletet később kegyelemből 20 évi vasban töltendő várfogságra és teljes vagyonelkobzásra változtatták. Kezdetben az olmützi, majd a josefstadti várbörtönben raboskodott. A szentesi lakosok 1851-ben kérvény útján kísérletet tettek kiszabadítására, de eredménytelenül. Ennek ellenére a későbbiekben sem hagyták sorsára. Erre utal az egyik rabtárs 1854. november 27-én kelt feljegyzése, miszerint: “Hajdú Lajos szobatársam ma Szentesről nagy ládát kapott.
Annyi és oly sokféle ennivaló és másféle holmi volt benne, hogy a leggyöngédebb gondoskodás jelének látom e körülményt. Látván e gyöngédséget, melyet nem szüntet idő és távolság, a családi élet e kedves jelét, a hűségnek e ragaszkodását, bennem fájdalmasan támadt föl a múltak emlékezete…” Szerencsés fordulatnak mondható, hogy Hajdú Lajos és sok más politikai elítélt 1856 áprilisában császári közkegyelem útján kiszabadult fogságából.
A várfogságból történt szabadulása után a kisújszállási református egyház meghívta a helyi gimnázium vallástanárának. Később a magyar irodalmat, történelmet, latin és görög nyelveket tanította, s több ízben viselte az igazgatói tisztséget. A személye iránti közmegbecsülést jelzi, hogy 1861-ben – az alkotmányosság ideiglenes helyreállítása idején – a Hajdú kerület tiszteletbeli törvényszéki táblabíróvá választotta, és díszpolgári címmel ruházta fel.
Az 1867-es kiegyezést követő években bontakozott ki igazán Hajdú Lajos közírói tevékenysége. Programszerű célként tűzte ki, hogy írásaival maradandó emléket állít a szabadságharc sokat szenvedett mártírjainak. A személyes tapasztalás hitelességével jelenítette meg a várbörtönök lakóinak életét, a korabeli börtönviszonyokat; név szerint felsorolva a szabadságharcos múltjuk miatt rabságra vetetteket. Írásai ma is forrásértékkel bírnak, hisz tudjuk, hogy ô maga 1850 januárjától 1852 májusáig Olmützben, 1852. május végétől 1856. április elejéig pedig Josefstadtban raboskodott. (Ez utóbbi helyen együtt sínylődött Boros Sámuellel, Szentes szabadságharc alatti polgármesterével.) Megrázó erejű cikkeit a Vasárnapi Újság, valamint a Hazánk és a Külföld közölte több sorozatban (1869: Börtönkrónika, Az 1848–49. magyar államfoglyok josefstadti börtöne; 1871: A régi napokról, Mártír halottak statisztikája; 1872: Magyar foglyok útja 1850-ben Budától Olmützig stb.).
Gazdag publicisztikai munkásságának másik nagy vonulatát a tanügyi, neveléselméleti, egyház- és iskolatörténeti, valamint helytörténeti írásai képezték, amelyek a korszak legjelentősebb szakfolyóirataiban és a helyi sajtóban jelentek meg.
Hajdú Lajos szabadulása után mindvégig megmaradt a kisújszállási gimnázium nagyra becsült tanárának. Sok évtized után – nyugalomba vonulásának évében – 1891-ben hazalátogatott Szentesre, hogy találkozhasson 60 évvel korábbi volt iskolatársaival, valamint 1848/49. évi tanítványaival. A “szabadságharc szentesi bajnoka” – ahogyan a Szentes és Vidéke c. újság emlegette – valószínűleg ekkor járt utoljára szülővárosában. Kisújszálláson hunyt el 1901. február 24-én; sírját egy szürke gránit emlékoszlop jelzi a déli temetőben.
A történelem vihara igen korán elsodorta ugyan szűkebb pátriájából, de életművével méltán kiérdemelte, hogy emléke ne merüljön feledésbe Szentesen sem. E szándékot jelzi a róla elnevezett kis utca (1967), valamint a református általános iskola falán elhelyezett márványtábla (1998).
+4
2929
Elért emberek
213
aktivitás
Bejegyzés kiemelése
22
7 megosztás
Tetszik

Hozzászólás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?