A Zöldág Hagyományőrző Szakkör szervezésében július 18-án ünnepelték meg a Szentesi Népzene Napját. Szenyéri Dániel, szentesi születésű, a Népművészet Mestere címmel elismert tekerős születésének 120. évfordulóján indult a kezdeményezés, miszerint ennek tiszteletére minden évben megemlékeznek a szentesi népzenei életről. Mára már a Szentesi Népzene Napja lett ez az alkalom.
A programok a Szentes-Házban kezdődtek, ahol Szűcs Ildikó, a helyi önkormányzat Művelődési, Oktatási és Kulturális Bizottságnak elnöke nyitotta meg rendezvényt.
„Azt mondják, aki énekel, az nem fél.
Azt mondják, aki zenél, az szavak nélkül imádkozik”.
Ezekkel a mondatokkal kezdődött a megnyitó, és e gondolatok kibontásával folytatódott.
Különleges kincs birtokában vagyunk – hangzott el – a magyar népzene alapvetően egzotikus hangzású az európai fül számára. Fontos feladat a magyar népdal-, ballada-, vagy mesekincs tolmácsolása a mindenkori nyitott, művelt fiatal- és középnemzedék számára.
A népzene, a népdaléneklés nem lehet idejétmúlt. Egy jó mű mindig megáll a maga helyén, adott a lehetőség, hogy újra és újra felfedezzük, megtaláljuk ezekben a szépséget. A népzenéből, a népdalokból megismerhetjük a múltat. Ezért (is) nem szabad „elengedni őket” – különleges fűszerei lehetnek a mindennapjainknak.
A népzene napja nemcsak megemlékezés, hanem előre mutató is, hiszen hallatja azt a hangot, mit nem szabad elfelejtenünk, amit örökségül kaptunk, és amit kötelességünk tovább adni.
A program a Mező Söröző kerthelyiségében folytatódott közös énekléssel, néptánc-bemutatóval, mini-koncerttel – majd vacsorával zárult.
A műsorban közreműködtek: a többszörös Aranypáva nagydíjas Balla Tibor (tekerő, citera), Kovács Zoltán (szintetizátor, ének), Vadrózsa Énekegyüttes (ének), Zöldág Hagyományápoló Szakkör (néptánc, ének)
(A rendezvényről válogatást talál a videón.)
A programot szerkesztette és rendezte: Hankó Györgyné
Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4119781371426322