Kiemelt hírek Szentes

A világbajnok Sztanó Gyuri szomorkodik, de bizakodó

Szentesen nagyon sokan kísérik figyelemmel Sztanó György, junior- világbajnoki erőemelő paralimpikon sportpályafutását, hiszen sportágában nem adják könnyen az eredményeket, ráadásul több más körülmény is hátráltatja előre menetelét.

Az elmúlt hétvégén beszélgettünk a megyei újság által 2016-ban és 2017-ben is „Az év parasportolójának” választott Gyurival, aki röviden elemezte az elmúlt hónapok szomorú történéseit, és bizakodva beszélt terveiről. A ma már a felnőttek között versenyző Sztanónak új céljai vannak: szeretné elérni eddigi legerősebb fizikumát, és új edzésterv alapján dolgozik jövőbeni feladatainak megvalósításán.

Hol tart Sztanó György

A világbajnok Sztanó Gyuri szomorkodik, de bizakodóSzentesen nagyon sokan kisérik figyelemmel Sztanó György, junior- világbajnoki erőemelő paralimpikon sportpályafutását, hiszen sportágában nem adják könnyen az eredményeket, ráadásul több más körülmény is hátráltatja előre menetelét. Az elmúlt hétvégén beszélgettünk a megyei újság által 2016-ban és 2017-ben is „Az év parasportolójának” választott Gyurival, aki röviden elemezte az elmúlt hónapok szomorú történéseit, és bizakodva beszélt terveiről. A ma már a felnőttek között versenyző Sztanónak új céljai vannak: szeretné elérni eddigi legerősebb fizikumát, és új edzésterv alapján dolgozik jövőbeni feladatainak megvalósításán.

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. augusztus 27., kedd

 

Vélemény, hozzászólás?