(Megjegyzés: a hir45.hu internetes oldal nem kínál szolgáltatásokat, felhasználói regisztrálás nincs, hírlevélre feliratkozás nincs, sütik sincsenek, a hozzászólások lehetősége kikapcsolva)
Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató
- A Tájékoztató célja, hatálya
Jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató (továbbiakban: Tájékoztató) célja, hogy a Csanád Média Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Észak utca 20.; Cg. 06-09-022010; adószám: 25311596-2-06; képviseli: Pongrácz Tamás ügyvezető; e-mail cím: [ugyvezeto@csanadmedia.hu]; a továbbiakban: „Adatkezelő” vagy „Társaság”) által üzemeltetett hir45.hu honlapon (a továbbiakban: Honlap) tárolt adatok kezelésével, felhasználásával, továbbításával kapcsolatosan tájékoztassa az Érintetteket.
A Tájékoztató tárgyi hatálya kiterjed a Társaság valamennyi olyan eljárására, amely során az Érintettek az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében foglaltak szerint meghatározott, bármely személyes adatának kezelése megvalósul, míg időbeli hatálya az Érintett hozzájárulásának megadásától kezdődően addig áll fenn, míg az Érintett a személyes adatainak törlését kifejezetten nem kéri a Társaságtól, vagy amennyiben a Tájékoztató alapján a Társaság a személyes adatokat nem törli.
Érintettek mindazok a természetes személyek, akiknek a személyes adatait a Társaság kezeli, ideértve különösen a Honlap azon látogatóit, akik Társasággal felveszik a kapcsolatot hír vagy kép beküldésével.
A Társaság tiszteletben tartja az Érintettek személyhez fűződő jogait; és a rögzített személyes adatokat bizalmasan, az adatvédelmi jogszabályokkal összhangban, így különösen az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”), valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”), továbbá a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény („Grtv.”) rendelkezéseinek megfelelően, a Tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli.
A Tájékoztató hatálya nem terjed ki az Adatkezelőn kívüli harmadik személyek szolgáltatásaihoz, promócióihoz, nyereményjátékaihoz, vagy egyéb kampányaihoz, illetve az általuk közzétett tartalmakhoz kapcsolódó szolgáltatásokra és adatkezelésekre, valamint olyan weboldalak és szolgáltatók szolgáltatásaira és adatkezeléseire, melyekre az Adatkezelő által üzemeltetett honlapokon található hivatkozás mutat. Az ilyen szolgáltatásokra a szolgáltatást nyújtó harmadik személy adatkezelési tájékoztatójában foglalt rendelkezések az irányadók, és ezekért az adatkezelésekért a Társaság a felelősséget kizárja.
- Fogalom meghatározások
Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül adatkezelésnek minősül a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, tagolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint a személyes adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők.
Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja. Az Adatkezelő Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság. Adatkezelő üzemeltetője a Honlapnak, amely médiatartalom-szolgáltatást végez.
Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.
Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján kötött szerződést is – az Adatkezelő nevében személyes adatok kezelését, feldolgozását végzi.
Adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele.
Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy, illetve a Honlapot használó természetes személy.
Harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval.
Honlap: az Adatkezelő által üzemeltetett hir45.hu internetes oldal, sajtótermék.
Hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez.
Személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható.
Tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, az adatok módosítását, illetve a kezelt adatok törlését kéri.
III. A kezelt személyes adatok köre
Adatkezelő kijelenti, miszerint adatkezelése GDPR 9. cikke szerinti a személyes adatok körére (különleges kategóriájára) nem terjed ki, ilyen személyes adatok kezelésére nem kerül sor, amennyiben ilyen adat birtokába kerülne, úgy azokat haladéktalanul törli.
A kezelt személyes adatok köre: az adatot (hír, kép) beküldő érintett neve, e-mail címe, a beküldés dátuma és időpontja, beküldött fényképfelvételek – ha az személyes adatot tartalmaz.
Egyéb kezelt adatok: a látogatás dátuma és időpontja, IP cím és domain név, az elért tartalom címe, az Érintett panasza, arra adott válasz, illetve egyéb kommunikáció tartalmak
Az Adatkezelő tartalomszolgáltatási tevékenysége során kezeli mindazon természetes személyek adatát, akik a tartalom előállításában részt vesznek, akár a szerkesztett tartalomban meghivatkozásra kerülnek, akár forrásként. Ekkor az Adatkezelő által kezelt gyakran előforduló személyes adatok lehetnek: az érintett neve, munkahelye, beosztása, életkora, lakóhelyére vonatkozó adatok, ill. egyéb olyan adat, amely arra utal, hogy az érintett miként kapcsolódik a szerkesztett tartalom témájához.
- Az Adatkezelés célja, jogalapja
Az Adatkezelők által folytatott adatkezelések célja:
- a) online tartalomszolgáltatás;
- b) a Honlapot látogatók által beküldött adatok (hír, kép) kezelése, intézése, valamint az Adatkezelő által az adatok tárolása, felhasználása, azok Honlapon történő esetleges megjelentetése,
- c) egyéb, az Érintett által kezdeményezett kommunikáció, illetve érintetti kérelmek megválaszolása,
- d) az Adatkezelő jogos érdekeinek érvényesítése,
- e) panaszkezelés, amennyiben az Érintett panasszal fordul az Adatkezelőhöz,
- f) hatósági megkeresésekhez a szükséges információ megadása,
- g) […] statisztikák, elemzések készítése
Adatkezelő a fent ismertetett bármelyik adatkezelési cél megvalósítása érdekében kezelhet személyes adatokat. Az Adatkezelők a megadott személyes adatokat az e pontokban írt céloktól eltérő célokra nem használják fel.
Az Adatkezelő általi adatkezelés jogalapja az Érintett önkéntes, előzetes, megfelelő tájékoztatáson alapuló hozzájárulása, amelyet jogosult bármikor visszavonni, amely azonban nem érinti a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás megadása a Honlap használatával vagy a személyes adatok Honlapon történő megküldésével történik. Az Érintett felelős az általa megadott személyes adatok valóságáért és pontosságáért.
Az Adatkezelő a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – csak a jelen Tájékoztatóban ismertetett célok érdekében, a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezeli.
Panaszkezelés és egyéb kommunikáció esetén az adatkezelés jogalapja a panaszról felvett jegyzőkönyv esetén jogszabályi kötelezettség teljesítése, egyéb esetben az Adatkezelő jogos érdeke (jogos érdek megnevezése: panaszügyintézés jogszerű lefolytatása, esetleges jogviták esetén az adatkezelő jogszerű eljárásának bizonyítására való képesség.
Abban esetben, amikor az Adatkezelés jogalapja az Adatkezelő lényeges jogos érdeke, az Adatkezelő a GDPR vonatkozó rendelkezéseivel összhangban elvégezte az érdekmérlegelési tesztet, amely alátámasztja, hogy az Adatkezelő adott Adatkezeléshez kapcsolódó jogos érdeke erősebb az Érintettnek az Adatkezeléssel összefüggő jogainál.
Az Adatfeldolgozók részére történő adattovábbítás az Érintettek külön hozzájárulása nélkül végezhető. Személyes adatok harmadik személynek vagy hatóságok számára történő kiadása – hacsak jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik – kizárólag jogszabályi rendelkezés vagy hatósági határozat alapján, vagy az Érintett előzetes, kifejezett hozzájárulása esetén lehetséges.
Az Érintett köteles gondoskodni a saját adatainak biztonságáról. Amennyiben az Érintett ezen kötelezettségét megszegi és ezzel lehetősége van harmadik személynek arra, hogy jogtalan előnyt érvényesítsen, akkor az Adatkezelővel vagy annak bármely partnerével szemben az Érintett semmilyen igényt nem érvényesíthet.
- Az Adatkezelés elvei
Az Adatkezelő a jóhiszeműség és tisztesség, az átláthatóság, a pontosság és az elszámoltathatóság elveinek, továbbá a hatályos jogszabályok és a Tájékoztatóban rendelkezéseinek megfelelően kezeli a személyes adatokat.
Az Adatkezelő célkitűzése, hogy a személyes adatok az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk.
Az Adatkezelő a személyes adatokat csak a Tájékoztatóban, ill. a vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerinti célból kezeli. A kezelt személyes adatok köre arányban áll az adatkezelés céljával, azon nem terjeszkedhet túl.
Amennyiben az Adatkezelő a személyes adatokat az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről az Érintettet értesíti, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetve lehetőséget biztosít az Érintett számára, hogy a felhasználást megtiltsa, így érvényre juttatva a korlátozott tárolhatóság elvét, azaz Adatkezelő csak a kezelés céljának eléréséig kezeli a személyes adatokat.
A 16. életévét be nem töltött gyermek esetén, a gyermekek személyes adatainak kezelése csak akkor és olyan mértékben jogszerű, ha a hozzájárulást a gyermek feletti szülői felügyeletet gyakorló adta meg, illetve engedélyezte. Ennek értelmében a 16. életévét be nem töltött személy személyes adatai csak a felette szülői felügyeletet gyakorló nagykorú személy hozzájárulása esetén kezelhetők. Az Érintett illetve a felette szülői felügyeletet gyakorló személy felelős azért, hogy a hozzájárulás megfelel a jogszabályoknak, tekintettel arra, hogy az Adatkezelőnek nem áll módjában a hozzájáruló személy jogosultságát, illetve nyilatkozatának tartalmát ellenőrizni.
Az Adatkezelő az általa kezelt személyes adatokat a Tájékoztatóban meghatározott Adatfeldolgozókon kívül harmadik félnek át nem ad, ezzel érvényre juttatva az integritás és a bizalmas jelleg elvét.
E rendelkezés alól kivételt képez az adatok statisztikailag összesített formában történő kezelése, amely az érintett beazonosítására alkalmas egyéb adatot semmilyen formában nem tartalmazhat, így nem minősül Adatkezelésnek, sem Adattovábbításnak.
Az Adatkezelő bizonyos esetekben – hivatalos rendőrségi, bírósági megkeresés, jogi eljárás szerzői-, vagyoni- illetve egyéb jogsértés illetve ezek alapos gyanúja miatt az Adatkezelő érdekeinek sérelme, stb. – harmadik személyek számára hozzáférhetővé teszik az érintett meglévő személyes adatait.
Az Adatkezelő az általa kezelt személyes adat korlátozásáról ill. törléséről, valamint helyesbítéséről, az Érintettet, és mindazokat értesíti, akiknek korábban a személyes adatot Adatkezelés céljára továbbította. Az értesítés akkor mellőzhető, ha ez az Adatkezelés céljára való tekintettel nem sérti az érintett jogos érdekét.
Az Adatkezelő gondoskodik a személyes adatok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok véletlen elveszítését, megsemmisülését, a hozzájuk való jogosulatlan hozzáférést, azok jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását, illetve terjesztését. E kötelezettség teljesítésére az Adatkezelő minden olyan harmadik felet felhív, akik részére személyes adatokat továbbít. Adatkezelő mindent megtesz a személyes adatok megfelelő biztonságáért, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve.
Az Adatkezelő valamennyi munkatársa, munkaviszonya vagy más jogviszonya alapján köteles az adatkezelésre, valamint adatbiztonságra vonatkozó fenti elvek betartására.
Az Adatkezelő adatvédelmi tisztviselője: Pintér M. Lajos.
- Az Adatkezelés módja
A Honlap adatkezelése: Adatkezelő által fenntartott Honlaphoz bárki személyes adatai közlése, valamint kiléte felfedése nélkül hozzáférhet, szabadon és korlátozásmentesen szerezhet információkat a Honlapon tárolt valamennyi tartalomból. A Honlapon szereplő linkek egy része más által üzemeltetett honlapokra vezethet, azok tartalmáért azonban Adatkezelő semmilyen felelősséget nem vállal bármely, ezen információk használatából eredő kár bekövetkezése esetén. A Honlap nem személyhez kötött információkat korlátlanul és automatikusan gyűjt a látogatókról. Ezekből az adatokból személyes adat azonban nem nyerhető, így személyes adatokra vonatkozó adatkezelés nem valósul meg.
Az Érintett személyes adatai megadásával elfogadja a jelen Tájékoztatóban foglalt feltételeket. Az Adatkezelő Honlapját látogatók önkéntesen, határozottan és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy Adatkezelő a Tájékoztató I. pontjában meghatározott jogszabályokban foglaltak és a Tájékoztatóban meghatározott módon kezelje.
Az Adatkezelő az alábbi adatfeldolgozók részére továbbít személyes adatokat: […]
VII. Az Adatkezelések időtartama
Az Érintett által megadott adatok esetében, az Adatkezelés azon időtartam alatt történik, amíg az Érintett a hozzájárulását a személyes adatai kezeléséhez visszavonja vagy kéri azok törlését.
Amennyiben az Érintett jogellenesen, megtévesztően használ személyes adatot, vagy bűncselekményt valósít meg, akkor adatait a felhasználási feltételekben biztosított módon az Adatkezelő azonnal törölheti.
Az Érintett által küldött e-mailek esetén a megkeresett Adatkezelő az e-mail címet a megkeresésben megjelölt ügy lezárását követő 90. napon törli. Kivételt képez ez alól, ha egyedi esetben az Adatkezelő jogos érdeke a személyes adat további kezelését indokolja, ekkor az Adatkezelés időtartama az Adatkezelő e jogos érdekének fennállásáig tart. A panaszról felvett jegyzőkönyvet az adatkezelő jogszabályi kötelezettsége folytán 5 évig köteles megőrizni.
Az automatikusan rögzített IP címeket az Adatkezelő a rögzítésüket követően legfeljebb 90 napig tárolja.
Jogellenes, megtévesztő személyes adat használata esetén vagy az Érintett által elkövetett bűncselekmény, illetve rendszer elleni támadás esetén az Adatkezelő jogosult a személyes adatait haladéktalanul törölni, ugyanakkor – bűncselekmény gyanúja vagy polgári jogi felelősség gyanúja esetén – jogosult a személyes adatokat a lefolytatandó eljárás időtartamára megőrizni is.
A rendszer működése során automatikusan, technikailag rögzítésre kerülő, adatok a generálódásuktól számítva a rendszer működésének biztosítása szempontjából indokolt időtartamig kerülnek tárolásra a rendszerben. Az Adatkezelő biztosítja, hogy ezen, automatikusan rögzített adatok egyéb személyes adatokkal – a jogszabály által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolhatók.
Amennyiben bíróság vagy hatóság jogerősen elrendeli a személyes adat törlését, a törlést az Adatkezelők végrehajtják. Törlés helyett az Adatkezelő – az Érintett tájékoztatása mellett – korlátozzák a személyes adat felhasználását, ha az Érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az Érintett jogos érdekét. A személyes adatot az Adatkezelő mindaddig nem törli, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.
VIII. Az Érintettek jogai, érvényesítésük módja
Az Érintett a Honlapot kizárólag saját felelősségére használhatja. Az Adatkezelő nem vállal felelősséget olyan károkért, amelyek arra vezethetők vissza, hogy az Érintett a Honlap használata során nem a kellő körültekintéssel járt el vagy akár szándékosan vagy akár gondatlanságból a Honlap bármely szabályzatát megszegte. Az Adatkezelő nem vállal felelősséget azért, ha az Érintett adatai az Érintett hibájából jutottak harmadik személy tudomására.
Az Érintett köteles tiszteletben tartani a hatályos jogszabályokat, és a használat során köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely jogellenes, vagy amely mások érdekeit sérti. Érintett köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely az oldal rendeltetésszerű használatát akadályozza. Az Érintett nem tanúsíthat olyan kommunikációt/magatartást, amely az Honlap rendeltetésszerű használatában másokat akadályozhat, vagy zavarhat.
Minden Érintett köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely az Adatkezelő vagy vele szerződésben álló harmadik személy érdekeit sérti. Az Érintett köteles tartózkodni a Honlap működésének megzavarásától, akadályozásától, illetve olyan tevékenységektől, amely az Adatkezelő üzleti titkainak, általa titokban tartott információknak, adatainak a megszerzésére vagy annak felhasználására irányul. Az Érintett nem folytathat olyan tevékenységet, amely a Honlap informatikai biztonságát veszélyezteti, vagy valamely termék, szolgáltatás reklámozására irányul.
Az Érintett köteles gondoskodni a saját adatainak biztonságáról. Amennyiben az Érintett ezen kötelezettségét megszegi és ezzel lehetősége van harmadik személynek arra, hogy jogtalan előnyt érvényesítsen, akkor az Adatkezelővel vagy annak bármely partnerével szemben az Érintett semmilyen igényt nem érvényesíthet.
Az Érintett köteles az Adatkezelőnek bejelenteni, ha gyanú merül fel benne, hogy személyes adataival bárki visszaél a Honlap használata során. Az Adatkezelő a visszásságot a bejelentéstől számított 30 napon belül belső vizsgálat lefolytatásával kivizsgálja és annak eredményéről az Érintettet elektronikus levélben értesíti és visszaélés gyanúja esetén megteszi a szükséges jogi lépéseket, illetve, ha képes, akkor a visszásságot azonnal saját hatáskörén belül megszünteti.
Az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet az alábbiak szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az Adatkezelő – a késedelem okainak megjelölésével – a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatás ad. Ha a kérelem elektronikus úton érkezett, a tájékoztatás lehetőség szerint szintén elektronikus úton történik, kivéve, ha az Érintett azt másként kéri. Ha az Adatkezelő úgy ítéli meg, hogy nem kell intézkedéseket tennie az Érintett kérelme nyomán, úgy késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy panasztételi lehetőséggel élhet az adatvédelmi hatóságnál, továbbá élhet bírósági jogorvoslati jogával is.
Az Érintett kérelmére az Adatkezelő tájékoztatást ad arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha igen, az Érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelő által kezelt rá vonatkozó személyes adatokhoz, illetve az adatkezelés céljára, az érintett adatok kategóriáira, azon címzettekre vagy címzettek kategóriáira, akikkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, az adatkezelés tervezett időtartamára vagy az időtartam meghatározásának szempontjaira, valamint az adatok forrására vonatkozó információkhoz hozzáférést kapjon.
Kérelemre az Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az Érintett rendelkezésére bocsátja. Az Érintett által kért további másolatokért az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díj számítható fel. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha azt az Érintett másként kéri.
Az Érintett bármikor, a jelen Tájékoztatóban megjelölt elérhetőségeken tájékoztatást kérhet az őt érintő adatkezelésről, kérelmezheti a rá vonatkozó adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen. Az Érintettet megilleti továbbá az adathordozhatóság joga.
Az Érintett bármikor jogosult tájékoztatást kérni az Adatkezelő által kezelt, rá vonatkozó személyes adatokról. Erre tekintettel amennyiben az Érintett kéri, az Adatkezelő tájékoztatást ad az Érintettre vonatkozó és az Adatkezelő által kezelt adatokról, az Adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg adatait. Adatkezelő a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül írásban adja meg a kért tájékoztatást.
Az Érintett bármikor jogosult a helytelenül rögzített adatainak helyesbítését vagy azok törlését kérni a Tájékoztatóban megjelölt elérhetőségek valamelyikén. Adatkezelő a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül törli az adatokat, ez esetben azok nem lesznek újra helyreállíthatók. A törlés nem vonatkozik a jogszabály alapján szükséges adatkezelésekre, azokat Adatkezelő a szükséges időtartamig megőrzi.
Az Érintett kérheti továbbá az adatainak zárolását. Adatkezelő zárolja a személyes adatot, ha az Érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az Érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.
A helyesbítésről, a zárolásról és a törlésről az Érintettet, továbbá mindazokat értesíteni kell, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az Érintett jogos érdekét nem sérti.
Ha az Adatkezelő az Érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, vagy nem tudja teljesíteni, a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül írásban közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait.
Az Érintett tiltakozhat személyes adatainak kezelése ellen. Az Adatkezelő a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 30 nap alatt megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja.
Amennyiben az Érintett bármely jogát visszaélésszerűen kívánja használni, Adatkezelő jogosult a joggyakorlást megtagadni, illetve korlátozni.
Az Adatkezelő kizárja felelősségét az Érintett érdekkörére visszavezethető mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kár vagy jogsérelem, illetve egyéb hátrányos következmény vonatkozásában.
Az Érintett kérheti az Adatkezelőtől, hogy indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat.
Az Érintett jogosult arra, hogy kérelmére az adatokat az Adatkezelők egymás között közvetlenül továbbítsák, ha ez technikailag megvalósítható.
Amennyiben bármely Érintettől az adathordozhatóság jogának gyakorlására irányuló igény érkezik, úgy az Adatkezelő köteles az adathordozhatóság gyakorlására vonatkozó kérelemmel érintett adatokat, a kérelemről való tudomásvételtől számított 30 napon belül, a személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható és interoperábilis formátumban az érintettnek kiadni, vagy az érintett rendelkezése alapján, másik adatkezelőnek továbbítani.
- Adatvédelmi incidens és az érintett tájékoztatása
Adatkezelő minden adatvédelmi incidenst indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenti az illetékes felügyeleti hatóságnak, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve.
Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az Érintetteket az adatvédelmi incidensről.
Az Érintett részére adott tájékoztatásban az Adatkezelő világosan és közérthetően ismerteti az adatvédelmi incidens jellegét, és közli legalább a GDPR 34. cikk (2) bekezdésében foglalt információkat és intézkedéseket.
Az Érintettet az Adatkezelő nem köteles tájékoztatni az adatvédelmi incidensről, ha a következő feltételek bármelyike teljesül:
- az Adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
- az Adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az Érintett jogaira és szabadságaira jelentett magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
- a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az Érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az Érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.
- Adatfeldolgozás
Az adatfeldolgozás az adatokkal kapcsolatos döntési jogosultságot nem jelent: az adatfeldolgozó az adatkezelő adatkezelési döntéseit hajtja végre.
Adatfeldolgozók a megbízott fotóriporterek, megbízott újságírók. Az Adatfeldolgozók az Érintettek azon személyes adataihoz férnek hozzá, amelyekhez a feladatuk teljesítése érdekében szükségük van. Az Adatfeldolgozó általi adatkezelés időtartama az Adatfeldolgozó és az Adatkezelő közötti elszámolásig tart.
Tekintettel arra, hogy jelen tájékoztatás nem alkalmas valamennyi adatfeldolgozó megnevezésére, ezért összefoglaló ismertetjük az Adatkezelő által igénybe vett adatfeldolgozók által nyújtott szolgáltatásokat:
- a) kézbesítés
- b) tárhelyüzemeltetés
- c) e-mail küldő szolgáltatás
- d) fényképkészítés, újságírás.
Az Adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására jutott személyes adatokat kizárólag az Adatkezelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, továbbá a személyes adatokat az Adatkezelő rendelkezései szerint köteles tárolni és megőrizni.
- Adattovábbítás lehetősége
Az Adatkezelő jogosult és köteles minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely személyes adat továbbítására őket jogszabály vagy jogerős hatósági intézkedés kötelezi.
Az Érintett személyes adatainak továbbítása lehetséges olyan harmadik felek részére, akik az Adatkezelőhöz tartozó üzletrészt – részben vagy egészben – megvásárolnak (adatkezelői jogutódlás). Ilyen esetben az Adatkezelő által az Érintettre vonatkozóan tárolt személyes adatok is átadásra kerülhetnek, a tranzakció által indokolt mértékben. Az ilyen adattovábbításhoz az Érintett előzetes hozzájárulására nincs szükség, az Adatkezelő azonban arról az Érintettet előzetesen tájékoztatja azzal, hogy ha az Érintett az adattovábbítás ellen tiltakozik, adatainak továbbítására nem kerül sor.
Az Adatkezelő az adattovábbítás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az Érintettek tájékoztatásának biztosítása céljából adattovábbítási nyilvántartást vezetnek.
XII. Az Adatkezelési Tájékoztató módosítása
Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot, hogy a Tájékoztatót egyoldalú döntésével bármikor módosítsa.
Az Érintett elfogadja a Tájékoztató mindenkor hatályos rendelkezéseit.
XIII. Jogérvényesítési lehetőségek
Az Érintett a fentiekhez kapcsolódó kéréseit, illetve közléseit az […] email címen, illetve a […] postai címen jelezheti az Adatkezelő felé.
Az Érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos jogainak gyakorlása során az Adatkezelőhöz intézett kérelmének, illetve közlésének elutasítása, illetve az abban foglaltak teljesítésének elmulasztása esetén a GDPR-ban és az Info tv.-ben foglaltaknak megfelelően a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH), illetve a bírósághoz fordulhat jogorvoslatért.
Ezen felül az Érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos jogainak megsértése esetén jogai érvényesítése érdekében, az adatai jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével okozott kár megtérítése iránt, továbbá személyiségi jogának az adatai jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével történő megsértése miatt, sérelemdíj követelése érdekében a GDPR 77-82. cikkeiben foglaltaknak megfelelően bírósághoz fordulhat.
Az Érintettet megilleti a jogszabályokban, a GDPR-ban és az Info tv.-ben foglalt valamennyi jog, jogorvoslati és egyéb igényérvényesítési lehetőség.
Az Érintett továbbá az Adatkezeléssel kapcsolatos panaszával közvetlenül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu) fordulhat.