Hírek Kiemelt hírek Szentes

Aki elsősorban stratégiai kérdésekre keresi a választ

Az Együtt Szentesért Egyesület és a Szentes Városi Könyvtár folytatta a helyi közéleti embereke bemutatását szolgáló sorozatát. Augusztus 31-én Bocskay István, a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal gazdaságfejlesztési referense volt a vendég, aki az általa kiváltképpen fontosnak tartott alapvetésekről, az Ipari parkról, Sikerképzésről és a Boldogságvárosról beszélt.
Az idén 55 éves Bocskay István, két gyermek édesapja.
1993-2000 között a Sport- és Idegenforgalmi Központ igazgatója volt, majd 3 évig a versenyszférában kamatoztatta kreativitását. Ezt követően ismét az önkormányzat munkatársaként dolgozott különböző posztokon – jelenleg gazdaságfejlesztési referens.
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy
Tevékenységének vezérelve: a „szentesi” legyen pozitív jelző, épüljön belőle márka, sikerhozó brand.
2009-ben az ő kezdeményezése volt a „Vedd és védd a szentesit” mozgalom. 2012-ben részt vett Szentes arculati kézikönyvének kidolgozásában, melynek szlogenje ez volt: „Szabadság, Szentes, Szeretem”. 2018 óta Sikerképzés címmel tart marketingen, kommunikáción és gondolatfejlesztésen alapuló tréningeket.
A könyvtárban Szobota Imréné, az egyesület elnöke beszélgetett a meghívottal.
A diskurzus az Ipari park történetének, és jelenlegi helyzetének, feladatainak ismertetésével kezdődött. Ennek során néhány új információ birtokába jutottak azok is, akik a témában már tájékozottabbak voltak. Szóba került, hogy ebben az évben már négy új szerződést sikerült nyélbe ütni a gazdasági terület fejlesztése kapcsán.
A város visszavásárolta a mára már elhagyatott, a park területén található „új téglagyárat”, és már volt érdeklődő is a hasznosítására. Elhangzott: előrehaladott tárgyalások folynak az objektum gazdasági (esetleg logisztikai) célú hasznosítására.
A városi fejlesztések közül még talán kevesen tudták, hogy a volt Kertészeti Kutató területén (a Gödöllői Agrártudományi Egyetemmel közösen) egy kampuszt építenének, kollégiummal és gyakorlati szaktantermekkel – ez nagy és széleskörű előrelépést jelentene a település fejlődésében.
A beszélgetésben előkerült a Sikerképzés, amelynek gondolata egy erdélyi találkozón merült fel Bocskay Istvánban. Ez a program arra hivatott, hogy mindenkiben megerősítse a saját maga tehetségét, és azt, hogy erős akarattal mindenki lehet sikeres. Az is kiderült a diskurzusból, hogy István furcsának találja, hogy ez ügyben inkább megkeresik a határon túlról, vagy Szegvárról, mint Szentesről…
A moderátor kérdésére válaszolva az is kiderült a jelenlévők számára, hogy indult el a Boldogságváros gondolata, mi ebben Varga Csaba író szerepe, és miért is, és miként is lehetne Szentes a boldogság városa.
Lehet, hogy egy kép erről: 6 ember, ülő emberek és belső tér

Vélemény, hozzászólás?