Kiemelt hírek Szentes

Angyali muzsika a templomban

Szentesen, a Szent Anna templomban július 26-án adott együttes koncertet Sebestyén Márta és Andrejszki Judit. A templomot megtöltő közönséget dr. Gruber László plébános köszöntötte. Bejelentette, hogy ezentúl a Szent Anna napi búcsút megelőzően mindig tartanak majd ehhez hasonló értéke koncertet.

Dr. Homoki Nagy Mária köszöntőjében a nagymamáknak ajánlotta ezt a koncertet, akik – a családokon belül – eddig is sokat tettek a magyar népzene, népdal hagyományainak ápolása érdekében.

Az eseményt hirdető plakáton ez állt: “Századok magyar zenéje európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból” – ebben össze is foglalható a zenés program lényege.

Andrejszki Judit és Sebestyén Márta már tíz éve rendszeresen lép fel együtt, közös programjuk ötvözi a népzenét és a régizenét, egyaránt énekelnek ritkaságokat és ismert dallamokat kicsit másként.

A két művész koncertjének megvalósításában olyan kiváló zenésztársak működtek közre, akik hangszereik elismert reprezentánsai: Debreczeni-Kis Helga (citera) és ifj. Szerényi Béla (tekerő lant).

Jó volt a négy zenész muzsikáját hallgatni, feledhetetlen lesz számunkra ez a Szent Anna búcsú előtti koncert.

A hetven perces hangverseny végén állótaps volt, ami – valljuk be – templomban elég ritkának számít…

A videón egy válogatás látható a koncertről.

Képek:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2931304676940670

 

//www.facebook.com/szentesigyors/videos/356274705270036/

Vélemény, hozzászólás?