Hírek Kiemelt hírek Térség

Árpádhalomra költözött a megye

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése rendezvénysorozat huszonötödik állomását július 21-én Árpádhalmon tartotta a Megyei Önkormányzat.
A rendezvény helyszíne az árpádhalmi Berchtold-kastélyban működő Közösségi Tér és Könyvtár volt, ahol számos program várta a kikapcsolódni vágyókat.
A megnyitó után a közönség örömmel vett részt egy egészséges életmóddal kapcsolatos beszélgetésen, majd egy közös tornán, amelyet a HIKO Alapítvány vezényelt le.
A park egyik részén a hódmezővásárhelyi Alföldi Szabadidő Egyesület – Hód Baranta Szakosztályával alkalma nyílt az érdeklődőknek az íjászat, ostorcsattogtatás és egyéb katonai harci formák kipróbálására.
A grillt, tökipompost, csörögét is kóstolhattak, és könnyed gyümölcssalátát is fogyaszthattak a jelenlévők. A vendéglátást a Megyei Önkormányzat biztosította a település Helyi Konyhája és az Árpádhalmi Ízőrzők Csoportja közreműködésével.
A délután folyamán Vágóné Török Terézia, nyugalmazott asszisztens adott egészségügyi tanácsokat az érdeklődőknek.
Lehetőség nyílt a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat kiadványait megtekinteni mind digitálisan, mind kézzel foghatóan. Gémes Sándor és Miklós Péter: Nyomás alatt – Migráció a Déli Határszakaszon című kiadványát Gémes Sándor személyesen, egy kötetlen beszélgetés formájában mutatta be az érdeklődőknek.
A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat jóvoltából készült települési imázsfilmeket is népszerűsítettek a szervezők.
A Virgonckodó népi, hagyományos fajátékok egész nap rendelkezésre álltak az érdeklődők számára, felejthetetlen élményt nyújtva a rendezvény összes résztvevőjének.
A rendezvény elhagyhatatlan elemeként megyei termelők, kézművesek is megmutatták munkáikat. Kitelepült a kisteleki Levendulatündér, aki a helyi érdeklődőket sok tanáccsal látta el a levendula felhasználásának lehetőségeiről. Pljesovszki Ágnes adalékmentes, kézműves lekvárait mutatta be és kóstoltatta.
A szentesi Kapocs Alapítvány tagjai is kiállították munkáikat, Kovács Ivánné, népi bútorfestő pedig egyik legkedvesebb festett bútorát is magával hozta.
A nap folyamán az Árpádhalmi Jézus Szíve Plébánia is látogatható volt, amely a közelmúltban gazdagodott egy ólomkristályból készült szívvel.
A színpadon a Jövőnkért Néptáncegyüttes műsorával folytatódott a program, majd a fábiánsebestyéni Borostyán Közösségi Klub, utána pedig az eperjesi Kéknefelejcs Népdalkör előadását láthatta a közönség. A rendezvényt Steve Savanya, a Kanadában élő magyar zeneművész népi koncertje zárta.

Vélemény, hozzászólás?