Hírek Kiemelt hírek Szentes

Az Imahét ötödik napján…

A Krisztus-hívők egységéért létrehozott egyetemes imahét ötödik napján január 20-án az Evangélikus Templomban tartottak ökumenikus istentiszteletet, melynek házigazdája Veres-Ravai Réka, evangélikus lelkész asszony volt. A tagegyházak köszöntésével üdvözölte a megjelenteket, majd magasztaló imát mondott.
Az Imahét ötödik napjának témája: „A csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment” (Mt 2,9) Az egyetlen Úr vezetésével
Az alkalmon Gilicze Andrásné református lelkipásztor mondta el gondolatait a témában.
Egyebek mellett arról beszélt, hogy az egységünk felé és az általa Krisztussal való szorosabb egység felé vezető út nem mindig könnyű. Az egységért való legkomolyabb igyekezetünk közben is túl hamar szem elől téveszthetjük az írások alapvető üzenetét: isten nem hagyja el népét, kudarcaik és mindenféle megosztottságuk ellenére sem.
A reménységnek ez az üzenete nemcsak a keresztényeknek szól, hanem az egész világnak. A bölcsek története arra emlékeztet, hogy isten a sokféle embert oda vezeti a csillag fényével, ahol Krisztus, a világ világossága tárul eléjük.
Az igehirdetését így fejezte be Gilicze Andrásné tiszteletes asszony:
Az imahét negyedik alkalmán szolgálatot teljesített még Fehér Csaba református lelkipásztor és Zsadányi József római katolikus plébános, valamint a Kiss Bálint Református Általános Iskola tanári kórusa, Seres Krisztián és Kőszegi Ádám, továbbá verset mondott Molnár Bence, a Szent Erzsébet katolikus Általános iskola 3. osztályos tanulója.
Az Imahét következő alkalma január 21-én 18 órakor lesz a református Nagytemplomban. Igét hirdet Zsadányi József római katolikus plébános.

Vélemény, hozzászólás?