Kerekasztal beszélgetésre hívta a Petőfi Caféba a Szentesi sportklubok vezetőit Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, agrárminiszterhelyettes, hogy egyeztessenek a leégett városi sportcsarnokról. A február 11-i beszélgetésen jelen volt Szabó Zoltán Ferenc polgármester is, akivel együtt mondták el a tűzeset áldozatává lett dr. Papp László Városi Sportcsarnokkal kapcsolatos helyzetet, és válaszoltak a kérdésekre. Abban mindkét vezető egyetértett, hogy egyre nagyobb a valószínűsége, hogy új sportcsarnokot kell építeni.

Az alaptéma az, hogy a helyi sportvezetőkkel egyeztetve, közösen döntsék el: ha úgy alakul a helyzet, hova építsék az új sportcsarnokot, melynek anyagi forrását biztosítja a magyar kormány – vezette be a tanácskozást Farkas Sándor. Hozzátette: emellett a kormány biztosított egy nagyméretű, sportolásra alkalmas sátrat, és biztosítja annak két évi működtetését – 78 millió Ft.-ot is.
Szabó Zoltán Ferenc elmondta, hogy a 15X30-s, (450 m2 -es) ideiglenes sátrat a Klauzál Gábor Általános Iskola udvarán tatálható, rekortán alapú sportpályán állítják fel.
A leégett sportcsarnokkal összefüggésben azt mondta: a 4-es fokozatú tűzesetet dokumentáló tűzvizsgálói jelentést még nem kapták meg. Viszont már felkérték a szentesi sportcsarnokot egykor tervező Skardelli Györgyöt és közvetlen munkatársait, hogy egy teljesen precíz felmérést követően készítsék el a bontási tervet, és adjanak szakvéleményt a felújításra, vagy egy új építésére vonatkozóan.
Ha új csarnokot kell építeni, akkor annak a helyére vonatkozóan – kérte – nyilvánítsanak véleményt a sportvezetők. Előzetesen a volt Spartacus labdarúgó pályára tett javaslatot. Ez a helyszín látszik a legjobb megoldásnak, hiszen az új sportcsarnokot körbevennék a Pusztai László Sporttelep pályái, a Széchenyi liget, az Üdülőközpont, a Lakos Sándor tenisz-centrum. A város központjához közel van, ráadásul megfelelő számú parkolóval tudnák körül venni az új létesítményt.
A megbeszélésen 11 sportegyesület képviseltette magát (volt, ahonnan többen is jöttek), valamint jelen volt Takács Gábor, a város főépítésze, és Rakk László, a dr. Papp László Városi Sportcsarnok vezetője.
Takács Gábor az új sportcsarnok konkrét elhelyezkedését mutatta meg térképen. Hozzátette: új sportcsarnok építése esetén a város Építési Szabályzatát is módosítani kell.
Rakk László szerint a megjelölt új hely szakmailag és gazdaságilag is még hatékonyabbá teheti a működtetést, támogatta a javaslatot.
Némethy László, a Kinizsi labdarúgószakosztályának szakmai vezetője aggályának adott hangot, miszerint a javaslat nyomán egy pályával kevesebb áll majd rendelkezésükre, ami nehezíti a 200 labdarúgó foglalkoztatását, edzését.
Bujdosó Tamás, a Vízilabda Klub elnöke elfogadta a helyszínt, de felhívta a figyelmet arra, hogy valóban korszerű legyen az új létesítmény, és mindent építsenek bele, amivel minőségi sport-és egyéb rendezvényt tudnak megvalósítani.
Makra Zoltán, a Szentesi VSC vezetője támogatta a helyszín-ötletet, sőt újabb tippeket is adott a kivitelezéshez, illetve felajánlotta segítségét a leendő munkában.
Dr. Kiss-Tóth Tihamér, a dr. Papp László Birkózó SE elnöke messzemenően támogatta az elképzelést, és kérte, a jövőben is maradjon a sportcsarnok névadója az Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes magyar birkózó dr. Papp László.
Rónyai Zoltán, a dr. Papp László Birkózó SE alelnöke támogatta az előterjesztett javaslatot.
Szatmári Nagy Szilvia, a Szilver TSE elnöke egyetértve a helyszínnel, korszerű sportcsarnok létesítését szorgalmazta, hogy táncos világversenyeket is tudjanak majd ott megtartani. Ehhez kapcsolódva felvetette egy nívós szálloda építésének szükségességét.

Prozlik István a Kinizsi labdarúgó szakosztályának vezetőségi tagja hozzászólásában elfogadta a helyszínt, de hozzátette: meg kell oldani a labdarúgók (már említett) pályaigényét. (Erre vonatkozóan ígéretet kapott.)
A tanácskozás abban az egyetértésben zárult, hogy egy új sportcsarnok megépítését az egykori Spartacus labdarúgó pályára tervezik.
Képgaléria: