Kiemelt hírek Sport Szentes

Bravúros meglepetés a javából!

Az elmúlt hétvégén Budapesten, a Nemzeti Edzésközpontban rendezték meg a felkészülési jellegű Budapest-kupát, amelyen két csoportban összesen hat tenisz csapat mérte össze a tudását. Mint ahogy arról már beszámoltunk, ezen részt vett a szentesi Drahota Szabó Dorka is, még ha „csak” beugróként.

A viadal végén már kijelenthetjük: az egyes mérkőzéseit sérülés miatt nem vállaló Babos Tímeát helyettesítő Dorka kiválóan szerepelt! A harmadik nap végén, május 24-én rendezett bronzpárharcot követően két győzelem és egy vereség állt a neve mellett, ami (a két hónapos karantén időszak után) a magyar élversenyzők mezőnyében kifejezetten sikeresnek mondható.

A kupán végül a Babos Tímea, Drahota-Szabó Dorka, és Nagy Péter alkotta trió a bronzérmet szerezte meg.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, sportolás és tenisz

Hogy értékeled a szereplésed? – kérdeztük Drahota Szabó Dorkától.

– Nagyon örülök, hogy játszhattam újra tétmeccset, és őrülök, hogy nyerni tudtam háromból 2 meccset. Jól tudtam játszani, úgy gondolom kihoztam magamból a maximumot.

Ha egyáltalán lehet tervezni, mik a terveid a következő hetekre, hónapokra?

– Következő hetekben folytatom az edzéseket, és ha minden jól megy, akkor június közepén elindulok pár magyar versenyen.

Gratulálunk, és további jó felkészülést kívánunk!

Vélemény, hozzászólás?