Hírek Kiemelt hírek Szentes

Brüsszeli tanulmányúton a Boros tanárai

A HSZC Szentesi Boros Sámuel Technikum három közgazdász tanára: Bartuczné Józsa Anikó, Sebesiné Kulcsár Krisztina és Szigetiné Mészáros Zsuzsanna július 5-7. között 3 napos európai uniós tanulmányúton vett részt. Az utat eredetileg 2020. márciusára tervezte a szervező Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, ekkor azonban a járványveszély miatt nem valósulhatott meg.
A lehetőséget olyan tanárok körében pályáztatta meg a Bizottság, akik évek óta sikeresen versenyeznek az általuk felkészített diákokkal, akik nélkül a tanárnők pályázata és versenyeredményeik sem jöhetnének létre.
A programon 30 középiskolás tanár vett részt az ország minden tájáról, így az európai uniós ismeretek, az EU legfontosabb épületeinek megismerése mellett lehetőség volt tapasztalatcserére is.
Az út során ellátogattak az Európai Bizottság épületébe, ahol előadásokat hallgathattak meg, megtekintették az Európai Történelem Házát, a Parlamentáriumot és látogatást tettek az Európai Parlamentben, ahol az ülésteremben is jártak.
A gazdag program során sok új ismerettel gyarapodtak, mely beszámolójuk alapján hasznukra válik majd az oktatás során.

Vélemény, hozzászólás?