Kiemelt hírek Szentes

“Csak tiszta forrásból…” készített fotók

Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban március 15-én hirdették ki a Csak tiszta forrásból… című fotópályázat eredményeit, valamint nyitották meg a legjobb ötven alkotást felvonultató kiállítást.

Takács Péter, a közösségi ház igazgatója bevezetőjében elmondta, a fotópályázatra 128-an neveztek, 625 művel, különlegesség, hogy erre a felhívásra csak fekete-fehér alkotásokkal lehet jelentkezni; illetve kizárólag hazai és határon túli magyar fotósok számára hirdették meg a lehetőséget – a közösségi ház berkein belül működő Márvány Fotóműhellyel közösen.

A kiállítást dr. Ferenczi Attila önkormányzati képviselő, a lakótelepi részönkormányzat vezetője nyitotta meg, megemlékezve az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról, nagyra értékelve Márvány Fotóműhely szakmai tevékenységét. Hangsúlyozta: jelentős eredmény egy országos jellegű kulturális rendezvényt 18 éven keresztül megszervezni.

Első helyezést ért el a váci Kosztolányi Bence.
A Szentesi Fotókörnek Marton Ferenc – Mimika, Lantos Imre – Mesebeli táj és Blaskocics Zoltán Elnyílt rózsa című képei is láthatók a tárlaton.

A megnyitón közreműködött: a magyar népzenét játszó Ludas zenekar

A kiállítás április 9-ig tekinthető meg Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban (Féja Géza tér 1.).

Képgaléria (fotók-Lantos Imre):
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3641450715926059

Vélemény, hozzászólás?