A Zene-Világ-Zene sorozat keretében, sajátos és kiváló hangulatú koncertélményt nyújtott Csík János és a Mezzo zenekar október 17-én Szentesen, a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola nagytermében. A formáció eredetileg jótékonysági felkérésekre állt össze, de az alakuló produkció egyre több koncertfelkérést kapott, egyre kiforrottabb muzsikát játszott, így szerencsére eljutottak a Kurca- parti városba is.
A Szentesi Hangversenyközpont által szervezett, (pótszékes) telt házas koncerten Csík János saját szerzeményei és néhány vendégszerző, kompozíciói szerepeltek. A dalok – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – népzenei köntösben szólaltak meg, szerethetően, megidézve a régi időket és újra gondolva azokat.
Érdekes volt a repertoár, mert az egyes számokat a zenészek „történetei” jelentősen befolyásolták, hiszen vannak köztük, akik a népzenéhez, mások a könnyűzenéhez, megint mások pedig a jazzhez állnak közelebb. Éppen ezért színes, újszerű és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős, viszont mindig „visszakanyarodtak” a népzenéhez – köszönhetően a zenekar vezetőnek.
A sikerre jellemző, hogy hogy az utolsó dalokat már a zenekarral együtt énekelte (tapsolta) a közönség.
Csík János és a Mezzo – Szentesen(Képmelléklettel)A Zene-Világ-Zene sorozat keretében, sajátos és kiváló hangulatú koncertélményt nyújtott Csík János és a Mezzo zenekar október 17-én Szentesen, a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola nagytermében. A formáció eredetileg jótékonysági felkérésekre állt össze, de az alakuló produkció egyre több koncertfelkérést kapott, egyre kiforrottabb muzsikát játszott, így szerencsére eljutottak a Kurca- parti városba is. A Szentesi Hangversenyközpont által szervezett, (pótszékes) telt házas koncerten Csík János saját szerzeményei és néhány vendégszerző, kompozíciói szerepeltek. A dalok – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – népzenei köntösben szólaltak meg, szerethetően, megidézve a régi időket és újra gondolva azokat.Érdekes volt a repertoár, mert az egyes számokat a zenészek „történetei” jelentősen befolyásolták, hiszen vannak köztük, akik a népzenéhez, mások a könnyűzenéhez, megint mások pedig a jazzhez állnak közelebb. Éppen ezért színes, újszerű és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős, viszont mindig „visszakanyarodtak” a népzenéhez – köszönhetően a zenekar vezetőnek. A sikerre jellemző, hogy hogy az utolsó dalokat már a zenekarral együtt énekelte (tapsolta) a közönség. A főként kecskeméti zenészekből álló Csík János és a Mezzo zenekar tagjai:Csík János – hegedű, énekKisgyőri Krisztián – bőgő, énekMészáros János – brácsaNémeth Zsolt – gitár, ütőgardonRácz Gábor – zongoraVadas László – citera, tangóharmonikaSzabó Zsuzsanna – énekA koncert előtt Kertész Ákos, a Hangversenyközpont igazgatója köszöntötte a közönséget, külön is az elbúcsúzott – Szirbik Imre, valamint az újonnan megválasztott Szabó Zoltán Ferenc polgármestert, számukra egy- egy örök-bérletet adott át a Zene Világ Zene programjaira. Ezt követően Kertész Ákos néhány gondolattal emlékezett a közelgő Nemzeti ünnepünkre, október 23-ra. Képgaléria:https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3162066313864504
Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. október 18., péntek
A főként kecskeméti zenészekből álló Csík János és a Mezzo zenekar tagjai:
Csík János – hegedű, ének
Kisgyőri Krisztián – bőgő, ének
Mészáros János – brácsa
Németh Zsolt – gitár, ütőgardon
Rácz Gábor – zongora
Vadas László – citera, tangóharmonika
Szabó Zsuzsanna – ének
A koncert előtt Kertész Ákos, a Hangversenyközpont igazgatója köszöntötte a közönséget, külön is az elbúcsúzott – Szirbik Imre, valamint az újonnan megválasztott Szabó Zoltán Ferenc polgármestert, számukra egy- egy örök-bérletet adott át a Zene Világ Zene programjaira.
Ezt követően Kertész Ákos néhány gondolattal emlékezett a közelgő Nemzeti ünnepünkre, október 23-ra.
Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3162066313864504