Kiemelt hírek Sport Szentes

Dél-Koreában jártak a szentesi szenior úszók

A Szentesi Delfin ESC úszóinak hat fős csoportja részt vett az augusztus 12-18 között a Dél-Koreai Gwangju-ban megrendezett 18. FINA World Masters Világbajnokságon.

Erről tartottak a „delegáció” tagjai egy beszámoló estet augusztus 30-án Szentesen, a Sportszálló nagytermében, ahol Pólyáné Téli Éva, az egyesület szakmai vezetője, Kovács Attila, Simon Tamás és Ábel Krisztina beszélt világbajnokságról, illetve az ázsiai országban szerzett benyomásairól.

Egy rövid, a tényeket felsoroló bevezető után levetítették a Pólya Sándor által készített videó- összefoglalót, amely betekintést ad a mintegy kéthetes Dél-Koreai „kirándulás” néhány jellegzetes pillanatába: a kiutazástól kezdve a versenyeken és a szabadidős programokon át, egészen a hazatérésig.

Pólyáné Téli Éva pedig – elsősorban – szakmai szempontok figyelembevételével ismertette a VB-részvétel tanulságait. Egyebek mellett elmondta, hogy a szervezés példaértékű volt, a körülmények kiválóak. Az egyesületet 6 versenyző – Tari László, Pólyáné Téli Éva, Simon Tamás, Tari László, Ábel Krisztina, Pólya Sándor – képviselte, megállták a helyüket. Szinte mindenki javított időeredményén, ami a megfelelő felkészülést igazolja.

A legjobb eredményt, egy bronzérmet 400 méter vegyesen, Tari László érte el, sőt még további három számban a 7. helyet szerezte meg. Egy kivétellel mindenki, minden számában az első húsz között végzett. (A részletes eredményeket a fotók között megtalálhatják.)

A sporttársak a verseny szervezettségét, a kiváló körülményeket méltatták, valamint több kérdésre válaszolva a vendéglátó ország fejlettségét bizonyító érdekes megoldásokról, valamint a lakosok vendégszeretetéről, udvariasságáról mondták el elismerő tapasztalataikat.

Mind a VB-részvétel, mind az arról tartott élménybeszámoló (és az ezzel kapcsolatos érdeklődés) azt érzékeltette a külső szemlélővel, hogy az egyesületet komoly sport-szellemiség, sport-baráti, helyenként családi hangulat jellemzi.

Képek az élménybeszámolóról:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3022352914502512

Képek – Dél-Koreából:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3023871537683983

Dél-Koreai Gwangju

Dél-Koreában jártak a szentesi szenior úszók(FRISSÍTVE!!)A Szentesi Delfin ESC úszóinak hat fős csoportja részt vett az augusztus 12-18 között a Dél-Koreai Gwangju-ban megrendezett 18. FINA World Masters Világbajnokságon. Erről tartottak a „delegáció” tagjai egy beszámoló estet augusztus 30-án Szentesen, a Sportszálló nagytermében, ahol Pólyáné Téli Éva, az egyesület szakmai vezetője, Kovács Attila, Simon Tamás és Ábel Krisztina beszélt világbajnokságról, illetve az ázsiai országban szerzett benyomásairól.Egy rövid, a tényeket felsoroló bevezető után levetítették a Pólya Sándor által készített videó- összefoglalót, amely betekintést ad a mintegy kéthetes Dél-Koreai „kirándulás” néhány jellegzetes pillanatába: a kiutazástól kezdve a versenyeken és a szabadidős programokon át, egészen a hazatérésig.Pólyáné Téli Éva pedig – elsősorban – szakmai szempontok figyelembevételével ismertette a VB-részvétel tanulságait. Egyebek mellett elmondta, hogy a szervezés példaértékű volt, a körülmények kiválóak. Az egyesületet 6 versenyző – Tari László, Pólyáné Téli Éva, Simon Tamás, Tari László, Ábel Krisztina, Pólya Sándor – képviselte, megállták a helyüket. Szinte mindenki javított időeredményén, ami a megfelelő felkészülést igazolja. A legjobb eredményt, egy bronzérmet 400 méter vegyesen, Tari László érte el, sőt még további három számban a 7. helyet szerezte meg. Egy kivétellel mindenki, minden számában az első húsz között végzett. (A részletes eredményeket a fotók között megtalálhatják.)A sporttársak a verseny szervezettségét, a kiváló körülményeket méltatták, valamint több kérdésre válaszolva a vendéglátó ország fejlettségét bizonyító érdekes megoldásokról, valamint a lakosok vendégszeretetéről, udvariasságáról mondták el elismerő tapasztalataikat.Mind a VB-részvétel, mind az arról tartott élménybeszámoló (és az ezzel kapcsolatos érdeklődés) azt érzékeltette a külső szemlélővel, hogy az egyesületet komoly sport-szellemiség, sport-baráti, helyenként családi hangulat jellemzi. Képek az élménybeszámolóról://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3022352914502512Képek – Dél-Koreából://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3023871537683983

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. augusztus 30., péntek

Vélemény, hozzászólás?