Kiemelt hírek Szentes

Egy ”állati jó” tábor

A szentesi KIÚT XXI. Egyesület a hagyományos helyszínen, a Kiss Bálint Református Általános Iskolában rendezte meg a “Hétszínvirág” táborát. Az idei már a 20. a sorban, és ez egy ”Állati jó” tábor volt, vagyis a hét során az állat volt a programok középpontjában.

Létszámát tekintve kijelenthetjük, hogy népszerű volt a tábor, főleg az 5-14 éves gyermekek körében. Az összetétel miatt (is) csoportokat alakítottak ki, és az egyes programokat az életkori sajátosságoknak megfelelően valósították meg.

Az első napon még csak ismerkedtek egymással a táborozók és a négy pedagógus, de a következőkben már minden az „állatok körül forgott. A kézműves foglalkozásokon különféle technikák segítségével állatokat formáztak meg a gyerekek, állatokról meséltek, beszélgettek.

A negyedik napon Tóth Gábor esztergomi állatszelídítő és –gondozó érkezett a táborozókhoz, és az Ifjúsági Házban tartott élményteli, humoros kis-állat (egér, patkány, borz, kutya, róka, görény) bemutatót. (A humoros állatbarát program nyilvános volt.)

Zárásképpen Szarvason, a Körös-Maros Nemzeti Park oktató részlegében tekintik meg az állatokat.

A tábor megvalósítását Szentes Város Önkormányzata, a Kiss Bálint Református Általános Iskola, a Szentesi Művelődési Központ, valamint Hornyik László és Agócs Lászlóné önkormányzati képviselők támogatták.

Képgaléria a táborról:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4138695516201574

Képgaléria a kis-állati bemutatóról:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4138717259532733

Vélemény, hozzászólás?