Hírek Kiemelt hírek Szentes

Egy éjszaka Szentesen – a hangszerek királynőjével

A két évvel ezelőtt elindult Orgonák éjszakája program alapvető célként jelölte meg, hogy az orgonát, a hangszerek királynőjét minél jobban megismertesse a nagyközönséggel. A magasztos cél megvalósítása érdekében az idén, augusztus 7-én Szentesen két koncertet szerveztek, az egyiket Szent Anna Katolikus templomban a másikat a Református Nagytemplomban.
A két templom hangszereiről annyit most is érdemes megjegyezni, hogy azok megfelelnek a hangversenyorgonáktól elvárt követelményeknek, továbbá mindkettő a pécsi Angster cég remeke. Mindkét orgona már több mint száz éves, de felújításukról az utóbbi évtizedekben gondoskodott a fenntartó egyházközség.
A római katolikus templomban Dezső Dario orgonaművész, tanár koncertezett, repertoárjában J.S Bach, F. Mendelsshon – Bartholdy, D. Buxtehude művek szerepeltek.
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és belső tér
A műsorvezető, műsorközlő itt Nagy János orgonaművész volt, akik beszélt az Orgonák éjszakája kezdeményezés jelentőségéről, vállalkozott egy-egy szerző szakmai életútjának részletesebb ismertetésére, illetve konferálta az éppen következő műsorszámot.
Ezt a hangversenyt követően (mintegy fél óra múlva) a Református Nagytemplomban rendezték a másik orgonakoncertet, ahol Dezső Dario volt a ’házigazda, aki (egyébként) a templom kántora is. Műsorközlőként itt is elhangzottak a műsorban szereplő szerzők fontosabba életrajzi adatai, illetve műveik születésének körülményei.
A református templomban Nagy János orgonaművész, c. zeneiskolai igazgató, valamint tanítványa Urbancsok Kristóf lépett fel, előadásukban többek között J.S. Bach, Th. Dubois, és C. Frank művei közül csendült fel néhány.
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és belső tér
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és belső tér
Részlet videón Dezső Darió játékából:
Részlet videón Nagy János játékából:
Részlet videón Urbancsok Kristóf játékából:

Vélemény, hozzászólás?