Hírek Kiemelt hírek Szentes

Egy jeltolmács volt a Szentesi szalon vendége

A Tóth József Színház Szentesi Szalon sorozatának december 10-i vendége Bihari Brigitta jeltolmács volt, akivel Torday Henrietta beszélgetett.
A beszélgetés során kiderült, hogy Brigitta halló, de siket családból származik, ennek köszönhetően tett szert erre a jelnyelvi tudásra, amit a tánc iránt érzett szeretetével még meg is „fűszerez”.
Egy véletlennek, valamint saját kezdeményezésének köszönhetően (4 éve) létre jött a ’Magyar Dalok Jelnyelven’ nevű YouTube-csatorna, ahol Bihari Brigitta elmutogat különböző számokat. Már több dal is „látható” a csatornán, a vendég a Kowalsky meg a Vega együttest emelte ki e témában, mert az ő szövegeik olyanok, melyeket különösen szeret jeltolmácsolni. Bihari Brigitta „élőben” egy Auth Csilla dalt jelelt el. (A videón egy részlete.)
Az igazi célja a jelnyelv megismertetése minél több emberrel. Úgy tapasztalta eddig, hogy főleg a fiatalok körében nagyon kevesen tudják, hogy mit jelent az, ha valaki siket (nem süket!), vagy azt, hogyan is kommunikálnak a hallássérült emberek. Véleménye szerint az iskolákban tanítani kellene a jelelést.
Beszélt a jeltolmácsok szerepéről, ami kiterjedhet egyebek mellett családokon belülre, hivatalos ügyintézésre, képzésekben való részvételre, gyakorlatilag az élet minden területére.
Egy rövid kitérővel említette, hogy a jeltolmácsok anyagi megbecsülését a jövőben rendezni kell.
A program során a Szentesi Gondozási Központ munkatársai „jelelést” is tartalmazó produkciót mutattak be.

Vélemény, hozzászólás?