Kiemelt hírek Szentes

Egy szentesi szerzővel nyitott a Szentesi Könyvhét

Szentesen, a Kossuth téren június 14-én kezdődtek meg a 90. Ünnepi Könyvhét és a 18. Gyermekkönyvnapok helyi eseményei.

A sorozatot dr. Demeter Attila alpolgármester nyitotta meg, buzdítva mindenkit az olvasásra. Ezt követően a szentesi Barát Enikő első könyvéről, Hazugok című kötet előzményeiről, hátteréről beszélgetett a szerzővel Majzik Attila újságíró. (A videón egy nagyon rövid részlet látható.)

A könyvében az egykori versenytáncos a társulatok, művészek, táncosok világába vezet el minket, ahol nem biztos, hogy minden olyan csillogó, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Igaz történeten alapuló, de azért fikciós elemekre is építő romantikus-erotikus regényt adott ki Barát Enikő.

Az egykori sportoló a tánccal tíz, az edzősködéssel négy éve hagyott fel, de a művészettől nem szakadt el, hiszen a szarvasi Cervinus Teátrumban táncol „civil” munkája mellett. Első könyve is a tánc, a társulatok világát mutatja meg az olvasóknak, végre bepillanthatunk a színfalak mögé, és az is kiderül, mi történik, miután legördül a vörös függöny.

A könyv szövege kíméletlen, helyenként durva, ebből azonban nem engedett Enikő. – Csak azt írtam le, amit átéltem, hogy mi folyik a színfalak mögött. A tánc nem szépirodalmi műfaj, aki úgy állítja be, véleményem szerint sosem volt ennek a világnak valóban a részese, és ennek következtében nem is állít valós dolgokat – vallja az elsőkönyves szerző.

A könyvhét persze folytatódik, a szervezők négy napon át, változatos kulturális, valamint gyermekprogramokkal, illetve friss kiadású könyvekkel várják az érdeklődőket.

Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2820129208058218

 

Barát Enikő a könyvéről beszél

Egy szentesi szerzővel nyitott a Szentesi Könyvhét(Képmelléklettel)Szentesen, a Kossuth téren június 14-én kezdődtek meg a 90. Ünnepi Könyvhét és a 18. Gyermekkönyvnapok helyi eseményei. A sorozatot dr. Demeter Attila alpolgármester nyitotta meg, buzdítva mindenkit az olvasásra. Ezt követően a szentesi Barát Enikő első könyvéről, Hazugok című kötet előzményeiről, hátteréről beszélgetett a szerzővel Majzik Attila újságíró. (A videón egy nagyon rövid részlet látható.) A könyvében az egykori versenytáncos a társulatok, művészek, táncosok világába vezet el minket, ahol nem biztos, hogy minden olyan csillogó, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Igaz történeten alapuló, de azért fikciós elemekre is építő romantikus-erotikus regényt adott ki Barát Enikő. Az egykori sportoló a tánccal tíz, az edzősködéssel négy éve hagyott fel, de a művészettől nem szakadt el, hiszen a szarvasi Cervinus Teátrumban táncol „civil" munkája mellett. Első könyve is a tánc, a társulatok világát mutatja meg az olvasóknak, végre bepillanthatunk a színfalak mögé, és az is kiderül, mi történik, miután legördül a vörös függöny.A könyv szövege kíméletlen, helyenként durva, ebből azonban nem engedett Enikő. – Csak azt írtam le, amit átéltem, hogy mi folyik a színfalak mögött. A tánc nem szépirodalmi műfaj, aki úgy állítja be, véleményem szerint sosem volt ennek a világnak valóban a részese, és ennek következtében nem is állít valós dolgokat – vallja az elsőkönyves szerző.A könyvhét persze folytatódik, a szervezők négy napon át, változatos kulturális, valamint gyermekprogramokkal, illetve friss kiadású könyvekkel várják az érdeklődőket.Képgaléria:https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2820129208058218

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. június 14., péntek

Vélemény, hozzászólás?