Kiemelt hírek Szentes

Egyre több versenyző a kerékpáros kupán

A Szentesi Koszta József Általános Iskolában április 11-én rendezték meg a Kerékpáros Iskola Kupa „Kováts Levente emlékversenyt”. A versenyt Szemerédi András, az iskola igazgatója nyitotta meg. Emlékezett Kováts Leventére, az iskola egykori tanárára, akinek – többek között – szívügye volt a diákok kulturált és szabályos közlekedésre nevelése. A jelenleg itt tanító pedagógusok folytatják e hagyományt – tette hozzá.

 

Molnár Judit, a helyi rendőrkapitányság munkatársa az országos főkapitányság „Közlekedik a család” című közlekedési vetélkedőre hívta fel a diákok figyelmét.

A szentesi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának támogatásával kiírt versenyen az általános iskolások 5-8. osztályos tanulói vehettek részt. Ebben az évben növekedett a létszám, négy iskolából, 41 tanuló nevezett a versenyre.

 

 

A tanulók forgó színpad szerűen, három helyszínen versenyeztek. A korosztályuknak megfelelő tesztlapot töltöttek ki, az iskola KRESZ udvarán forgalmi szituációban a rendőrök pontozása mellett kellett minél szabályosabban közlekedniük, valamint az ügyességi pályán vetélkedtek.

 

 

Az alábbi eredmények születtek:

Csapat:

  1. Deák Ferenc Általános Iskola (Németh László, Szűcs Patrik, Sebesy Gréta, Bugyi Réka)
  1. Deák Ferenc Általános Iskola (Gránitz Imre, Benedek Máté, Szobota Léna, Nagyiván Jázmin)
  1. Koszta József Általános Iskola (Seres Zétény, Kollár Szabolcs, Héri Adrienn, Szalai Virág)

Egyéni

Fiú:

  1. Szűcs Patrik (Deák Ferenc Általános Iskola)
  2. Seres Zétény (Koszta József Általános Iskola
  3. Széll Zoltán (Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola AMI)

Lány:

  1. Nagyiván Jázmin (Deák Ferenc Általános Iskola
  2. Sebesy Gréta (Deák Ferenc Általános Iskola
  3. Lévai Boglárka (Deák Ferenc Általános

Legjobb tesztkitöltő: Nagyiván Jázmin (Deák Ferenc Általános Iskola))

Legügyesebben közlekedő: Szűcs Patrik (Deák Ferenc Általános Iskola)

A legjobbak a verseny megyei döntőjén képviselik a térséget.

 

A Deák Ferenc Általános Iskola diákjai – ők szerezték a legtöbb helyezést

 

Felkészítő tanárok és a verseny lebonyolításában segítettek: Molnár Judit r. százados, Profi Autós Iskola, Orosz Mariann, Kováts Kornél, Lucza László, Szolláthné Sárközi Sarolta, Luczáné Kenyeres Mónika, Faragó Ferenc, Geráné Révész Gabriella

A versenyt a Csongrád Megyei Balesetvédelmi Bizottság, a Profi Autós Iskola, a Bali Kertészet és Rónasági Pékség Kft támogatta.

 

Vélemény, hozzászólás?