Kiemelt hírek Szentes

Elfogadták az elmúlt évi zárszámadást a szentesi képviselők

A Szentesi Képviselőtestület május 24-én tartotta meg idei 4. soros ülését a Városháza dísztermében. Zárójelben szólni kell arról is, hogy a tanácskozások technikai feltételei javultak: nagyobb, láthatóbb, több információt tartalmazó monitorokat helyeztek el a teremben, korszerűbb hangosítást és hangrögzítő berendezések állnak a képviselők rendelkezésére.

 

 

Képviselők 29 napirendi pontról tárgyaltak. Először az tanácskozást levezető, dr. Demeter Attila alpolgármester a két ülés között végzett munkáról számolt be, majd az írásbeli interpellációkra adott válaszokat fogadták el (két kivétellel).

Ezután szóbeli interpellációk hangzottak el. Többen kifogásolták a DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. szolgáltató cége által elvégzett gallyazási munkák minőségét, facsonkításról lévén szó. Kérték, hogy a városi vezetők vegyék fel a kapcsolatot az említett céggel, és intézkedjenek az ügyben. (A Szentesi Gyors még március 27-én adott az ügyben tájékoztatást: http://hir45.hu/edf-demasz-fanyeses/  ).

Továbbá szóvá tették a Mátyás király utca elején egyre romló parkolási lehetőségeket; az útkereszteződéseknél a bokrok miatti rossz látási viszonyokat; vizsgálják meg a szakemberek a Cseuz Béla utcában kialakult rossz parkolási helyzetet; térjenek vissza (a hónaposról) a kéthetes szelektív hulladékszállításra; A Millenniumi játszótér kutya-ürülékkel van tele – szinte használhatatlan.

Két személyi kérdésben is döntöttek a képviselők – itt olvashatják:  http://hir45.hu/uj-vezetoket-nevezett-ki-a-szentesi-onkormanyzat/.

A képviselők egyhangúlag elfogadták az önkormányzat 2017. évi zárszámadási rendeletét.

Ezzel kapcsolatban értük értékelésre a legnagyobb számú frakció vezetőjét, Antal Balázs Tibort (Fidesz):

 

 

Vélemény, hozzászólás?