Kiemelt hírek Szentes

Elismerés a korábbi polgármesternek

A Magyar Vöröskereszt alapításának 139-ik évfordulóját május 16-án ünnepelte. A karitatív szervezet – a koronavírus járvány miatt – a   születésnapot a korábbi évektől eltérő formában ünnepli. A szervezet központi honlapján létrehoztak egy felületet,  ahol május 16-tól naponta ismertetik az egyes kategóriák kitüntetettjeit.

Vöröskeresztes Tevékenységért Kitüntetés – Gyémánt fokozatát kapta:

Szirbik Imre, Szentes Város korábbi polgármestere.

A felterjesztő Csongrád megyei Vöröskereszt ajánlásában az szerepel, hogy önkormányzati képviselőként és nem utolsó sorban a Csongrád Megyei Közgyűlés tagjaként is több évtizede segíti a Vöröskereszt munkáját, mind anyagi, mind erkölcsi téren is.

Polgármesterként fő támogatója a Születés Hete, a családdá válás ünnepének, mely szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat is egyben és a vöröskereszt a fő szervezője. Anyagi és természetbeni támogatást nyújtott a Vöröskereszt részére, segítette a hivatalban történő véradásokat is, évi 6000 db szentesi fürdőbelépőjegy felajánlásával ösztönözte az önkéntes véradókat megbecsülésük jeléül.

Minden területen, minden alkalomkor és minden témában számíthatunk rá, nem csak támogatására, hanem személyes jelenlétére, köszöntőire, részvételére. 2003-ban kapta meg a Vöröskeresztes tevékenységért – arany fokozat kitüntetést.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?