Nagy forgalom volt január 23-án a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatalban. Mint ahogy arról már beszámoltunk, ekkor egyeztették a befektetési elképzeléseiket a Nemzeti Befektetési Ügynökség és Szentes város vezetői. Ugyanezen a napon még egy fontos csoport is érkezett Szentesre, mégpedig a Bolgár Országos Önkormányzatot képviselő dr. Muszev Dancso elnök a munkatársaival, valamint a Bolgár Kutatóintézet igazgatója Tyutyunkova Mónika.
A küldöttség a tavaly – az Árpád Agrár Zrt. által – szeptemberben átadott Kertész szobor tiszteletére érkezett Szentesre, Szabó Zoltán Ferenc polgármester és Kiss Csaba alpolgármester meghívására. A megbeszélés során szó esett a Bolgár-Magyar közös együttműködésről, lehetséges testvérvárosi kapcsolatok kezdeményezéséről, befektetésekről.
Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a Bolgár Országos Önkormányzat és a Szent István Egyetem képviselője felkérte a várost, hogy csatlakozzon egy bolgár kertész túraútvonal kialakításához, amelynek egyik állomása Szentes lehetne.
A város vezetése köszönettel elfogadta a felkérést!
A bolgár kertészek nevében az elnök úr megköszönte a vendéglátást és örömmel fogadta, hogy a város ezzel a szép alkotással tiszteleg a közös hagyományaink előtt és felajánlotta, hogy Szentes város lakóinak óriás bolgár paradicsom magokat, illetve palántákat fognak eljuttatni a közeljövőben.