A Szentes-Csongrád Rotary Club június 22-én a Páterház étteremben tartotta meg tisztújító közgyűlését. Itt történt meg az Elnök Lánc átadása az új elnöknek.
A Rotary mozgalomban kialakult hagyomány, hogy évente új elnököt választanak a csoport irányítására. A 14. éve regnáló helyi csoportnak így most a 14. elnökét iktatták be.
A program elején Tyukász Mátyás leköszönő elnök számolt be a tevékenységéről, egyben megköszönte a tagságnak a támogatását, amit a célok minél maradéktalanabb megvalósítása érdekében nyújtottak.
A hozzászólók elismerően szóltak az elvégzett munkáról, kiemelve azt, hogy amit vállalt az elnök azt teljesítette is. Mások azt tartották fontosnak megemlíteni, hogy Tyukász Mátyás volt a többségében szentesiekből álló helyi csoport történetében az első csongrádi elnök, és mindenképpen dicséret, hogy ez egyáltalán nem érződött.
Az új elnök Tóth Sándorné lett, ő kapta meg a csoport vezetőjének járó Elnök Láncot elődjétől. „Székfoglalójában” elmondta, hogy érzi a felelősségét, a munkája során a hagyományok ápolására törekszik, kiemelt figyelmet igyekszik fordítani a „rotarys” fiatalok nevelésére, az önkéntes, jótékonysági feladatok megoldásába. Első feladatai között szerepel a Kárpátaljai gyermekek táboroztatásának sikeres lebonyolítása.
Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2843979192339886
A videón az elnökváltás pillanatai.
Elnökváltás a helyi rotarynál(Képmelléklettel)A Szentes-Csongrád Rotary Club június 22-én a Páterház étteremben tartotta meg tisztújító közgyűlését. Itt történt meg az Elnök Lánc átadása az új elnöknek.A Rotary mozgalomban kialakult hagyomány, hogy évente új elnököt választanak a csoport irányítására. A 14. éve regnáló helyi csoportnak így most a 14. elnökét iktatták be. A program elején Tyukász Mátyás leköszönő elnök számolt be a tevékenységéről, egyben megköszönte a tagságnak a támogatását, amit a célok minél maradéktalanabb megvalósítása érdekében nyújtottak. A hozzászólók elismerően szóltak az elvégzett munkáról, kiemelve azt, hogy amit vállalt az elnök azt teljesítette is. Mások azt tartották fontosnak megemlíteni, hogy Tyukász Mátyás volt a többségében szentesiekből álló helyi csoport történetében az első csongrádi elnök, és mindenképpen dicséret, hogy ez egyáltalán nem érződött.Az új elnök Tóth Sándorné lett, ő kapta meg a csoport vezetőjének járó Elnök Láncot elődjétől. „Székfoglalójában” elmondta, hogy érzi a felelősségét, a munkája során a hagyományok ápolására törekszik, kiemelt figyelmet igyekszik fordítani a „rotarys” fiatalok nevelésére, az önkéntes, jótékonysági feladatok megoldásába. Első feladatai között szerepel a Kárpátaljai gyermekek táboroztatásának sikeres lebonyolítása.Képgaléria:https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2843979192339886A videón az elnökváltás pillanatai.
Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. június 23., vasárnap