Hírek Kiemelt hírek Térség

Elstartolt, és utasokat is szállít a villamos-vonat

A szentesi Panyik-Tóth János vonatbarát lokálpatrióta, amatőr helytörténész november 29-én hajnalban (természetesen) ott volt a Hódmezővásárhely – Szeged között létesített tram-train (villamos-vonat) első, utasokat is szállító, menetrend szerinti hivatalos útján.

Fényképezőgéppel jelent meg a „rajtnál”, és megörökítette a történéseket az első napról, a legelső járatokról. Míg a menetrend szerinti legelső járatokon még elsősorban érdeklődők voltak, addig a reggeli viszonylatokon már megjelentek a járatokat a későbbiekben használó utasok is – írta.
A járművek kényelmesek, szinte csendesen suhannak Hódmezővásárhely és Szeged között, a 35 percnyi útjukon. Ez év december 31-ig órás ütem van, Hódmezővásárhelyről óra 31 perckor indulnak a járatok. 2022. január elsejétől az órás ütemet először fél-, majd 20 percesre sűrítik (ahogy üzembe áll mind a 12 jármű).
A tram-traint április közepéig ingyenesen használhatják az utazók.

Vélemény, hozzászólás?