Kiemelt hírek Szentes

„Eltitkolt igazságok”

A Szentes Városi Könyvtárban október 29-én Arany László tartott előadást az amerikai Apolló űrhajó Holdra juttatásával kapcsolatos kétségeiről. A NASA-ban i járt, jelenleg Orosházán tanító pedagógus már hosszabb ideje kételkedik az amerikai űrhajósok Holdra szállását illetően, de most az ezzel összefüggő érvelését könyv formájában is megjelentette, melynek címe: Az Apolló Holdcsalás.

Már az előadása elején leszögezte: az Egyesült Államokban kétféle űrhajózás, űrkutatás létezik: az egyik – a sokak által ismert – NASA, a „hivatalos” űrprogramok megvalósítója, a másik a „katonai” űrprogramok, na, ezeket kevesen ismerhetik, „még talán az elnök sem”.

– Nem létezett semmiféle „űrverseny”
– Apolló-űrhajó ugyanis sohasem hagyta el a Föld térségét
– Az „eredeti” holdfelvételek „eltűntek”, az Apolló-űrhajósok által a Földre hozott holdkőzeteket vagy „ellopták” vagy pedig kiderült róluk, hogy lényegében közönséges hamisítványok – sorolta az érveit Arany László, melynek összefoglalóját a cikk alatti képgalériában olvashatja.

Képgaléria:

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?