Kiemelt hírek Szentes

Emlék-koncert a Szent Anna templomban

A szentesi Szent Anna Templom orgonájáért Alapítvány szervezésében, az ismert orgonaművész halálának 10. évfordulója alkalmából július 6-án Koloss István emlékhangversenyt rendeztek a szentesi Szent Anna templomban.

Koloss István a 20. századi magyar egyházzene egyik legmeghatározóbb alakja volt, évtizedeken át, egészen haláláig a budapesti Szent István-bazilika orgonistájaként szolgált. Nemcsak mint orgonista, de mint zeneszerző is jelentős örökséget hagyott ránk, főként egyházi kompozíciói, kiemelten kórus-művei által.

Művei Európán kívül is ismertek, melyekről számos CD-, rádió- és tv-felvétel készült. Munkásságáért Pro Arte Assisi-díjjal és a Magyar Köztársaság lovagkeresztjével tüntették ki.

Koloss István az alkotásaiban természetes finomsággal ötvözi a magyar zeneszerzési hagyományt a 20. századi francia zene eszköztárával, létrehozva semmivel össze nem téveszthető sajátos stílusát.

A műsorközlő Nagy János címzetes zeneiskolai igazgató bevezetőjében még azt is megemlítette, hogy a művész nagy sikerű koncertet adott a Szent Anna templomban is.

Az ’In memoriam Koloss István’ koncerten úgy állították össze, hogy az elején és a végén egy-egy Koloss István által készült (átírt) Liszt Ferenc darabot, közte pedig Koloss szerzeményeket játszottak a fellépők.

A programban közreműködött Szotyori Nagy Gábor orgonaművész, Koloss Krisztina csellóművész és Staszny Zsófia énekművész.

Koloss István orgonaművész halálának 10. évfordulója alkalmából szervezett szentesi koncerten

Vélemény, hozzászólás?