Kiemelt hírek Szentes

Emléktáblát avattak a tekerőkészítőnek

Szentesen, a Jókai u. 17. / a számú ház kerítésén július 27-én avatták fel  Szenyéri János tekerőkészítő, muzsikus emléktábláját. Az ünnepség előtt (alatt é utána) Balla Tibor Balla, a Népművészet Ifjú Mestere, többszörös KÓTA Nagydíjas tekerős előadásában Szentesi dallamokat hallgathatott a közönség.

Bevezetőjében Hankó Györgyné, a Zöldág Hagyományőrző Szakkör vezetője a II. Szenyéri Dániel Emléknapok sorozat előzményeiről, történéseiről beszélt.

Dr. Demeter Attila, Szentes alpolgármestere mondott köszöntőt, melyben a város tekerős múltját elevenítette fel, kiemelve ebben a Szenyéri család szerepét.

Szenyéri János tekerős munkásságát Vas László (tekerős-zenész), a Kiskun Múzeum igazgatóhelyettese méltatta. Részletesen ismertette Szenyéri János tekerős és tekerőkészítő jelentőségét a 19-21. századokban.

Egyebek között arról is szólt, hogy Szenyéri János (1841-1920) volt a leghíresebb tekerős és tekerő készítő Szentesen. Úgy is hívták a „tekerőgyáros”, mert családjával együtt abból élt, hogy tekerőket készített. 1896-ban Szenyéri János bronzérmet nyert a szegedi kiállításon tekerőjével. Őt nevezték „kacskakezű” Szenyérinek, mert egyik keze rövidebb volt, mint a másik, így semmilyen paraszti munkát nem tudott végezni.

Megemlítette, hogy Szenyéri János találkozott Bartók Bélával is, aki 1906-ban népdalgyűjtése kapcsán járt Szentesen, és több dallamot is lejegyzett, amit Szenyéritől hallott tekerőn játszani.

Ezt követően, a Baranyi László kőfaragó mester által készített Szenyéri János emléktáblát Szirbik Imre polgármester és Csiszár Endre, a Szenyéri család leszármazottja leplezte le.

Az ünnepségen jelenlévő Paksi Anikó, a Szentes és Vidéke Ipartestület elnökségi tagja bejelentette, hogy Tiszteletbeli Taggá fogadták Szenyéri János tekerőkészítőt, és az erről szóló Emléklapot átadták a család jelenlévő képviselőinek.

Az ünnepséget követően még többen a helyszínen maradtak, beszélgettek, és hallgatták Balla Tibor tekerős muzsikáját.

Hankó Györgyné külön köszönetet mondott a helyi önkormányzatnak, hogy mintegy 600 ezer forinttal támogatták a II. Szenyéri Dániel Emléknapok eseményeit, a sok önzetlen támogatónak, az emléktáblának helyet adó ház tulajdonosának, Varga Editnek.

Képgaléria:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2934776629926808

 

Szenyéri János emléktábla avatás

Emléktáblát avattak a tekerőkészítőnek(Képmellékletekkel)Szentesen, a Jókai u. 17. / a számú ház kerítésén július 27-én avatták fel Szenyéri János tekerőkészítő, muzsikus emléktábláját. Az ünnepség előtt (alatt é utána) Balla Tibor Balla, a Népművészet Ifjú Mestere, többszörös KÓTA Nagydíjas tekerős előadásában Szentesi dallamokat hallgathatott a közönség.Bevezetőjében Hankó Györgyné, a Zöldág Hagyományőrző Szakkör vezetője a II. Szenyéri Dániel Emléknapok sorozat előzményeiről, történéseiről beszélt.Dr. Demeter Attila, Szentes alpolgármestere mondott köszöntőt, melyben a város tekerős múltját elevenítette fel, kiemelve ebben a Szenyéri család szerepét. Szenyéri János tekerős munkásságát Vas László (tekerős-zenész), a Kiskun Múzeum igazgatóhelyettese méltatta. Részletesen ismertette Szenyéri János tekerős és tekerőkészítő jelentőségét a 19-21. századokban.Egyebek között arról is szólt, hogy Szenyéri János (1841-1920) volt a leghíresebb tekerős és tekerő készítő Szentesen. Úgy is hívták a „tekerőgyáros", mertcsaládjával együtt abból élt, hogy tekerőket készített. 1896-ban Szenyéri János bronzérmet nyert a szegedi kiállításon tekerőjével. Őt nevezték „kacskakezű" Szenyérinek, mert egyik keze rövidebb volt, mint a másik, így semmilyen paraszti munkát nem tudott végezni.Megemlítette, hogy Szenyéri János találkozott Bartók Bélával is, aki 1906-ban népdalgyűjtése kapcsán járt Szentesen, és több dallamot is lejegyzett, amit Szenyéritől hallott tekerőn játszani. Ezt követően, a Baranyi László kőfaragó mester által készített Szenyéri János emléktáblát Szirbik Imre polgármester és Csiszár Endre, a Szenyéri család leszármazottja leplezte le. Az ünnepségen jelenlévő Paksi Anikó, a Szentes és Vidéke Ipartestület elnökségi tagja bejelentette, hogy Tiszteletbeli Taggá fogadták Szenyéri János tekerőkészítőt, és az erről szóló Emléklapot átadták a család jelenlévő képviselőinek. Az ünnepséget követően még többen a helyszínen maradtak, beszélgettek, és hallgatták Balla Tibor tekerős muzsikáját.Hankó Györgyné külön köszönetet mondott a helyi önkormányzatnak, hogy mintegy 600 ezer forinttal támogatták a II. Szenyéri Dániel Emléknapok eseményeit, a sok önzetlen támogatónak, az emléktáblának helyet adó ház tulajdonosának, Varga Editnek.Képgaléria://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2934776629926808Lantos Imre fotói://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2932699663467838

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. július 27., szombat

Vélemény, hozzászólás?