Programajánló Szentes

Erre a fesztiválra büszke lesz Szentes

Színházi előadások, zenei, irodalmi és táncprogramok, kiállítások, a helyi szokásokat, hagyományokat, közösségeket bemutató múzeumi rendezvények várják a dél-alföldi régió első összművészeti seregszemléjén, a Kurca Fesztiválon a látogatókat májustól augusztusig Szentesen.

Irsai Farkas László színművész, a Koszta József Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, szervezőtársaival – Kancsár Orsolyával és Varga Bálinttal – azzal a szándékkal hívták életre a regionális összművészeti fesztivált, hogy annak eseményei szellemi és lelki gyűjtőponttá, találkozóhellyé váljanak a térségben.

Szentesen – a város erős kulturális hagyományaiból adódóan – komoly a társadalmi igény a minőségi programokra, a fesztivál tervét pedig igyekeztek úgy összeállítani, hogy a régió közönsége mellett a távolabbról érkezők érdeklődésére is számot tartson – közölte a kulturális szakember.

A Nemzeti Színház is támogatólag a kezdeményezés mellé állt. A pünkösdi nyitóhétvégén így a teátrum egyik produkcióját, Tóth Auguszta Mezei Mária-estjét is láthatja a közönség Hoztam valamit a hegyekből címmel. Ezekben a napokban vendégszerepel Szentesen a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház is, amely Gogol Háztűznézőben című darabját játssza Vidnyánszky Attila rendezésében – tudatta az igazgató.

A négy hónap alatt a többi közt a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Szegedi Pinceszínház, a Pesti Művész Színház produkcióit láthatja a közönség, a legkisebbeket pedig számos gyermek- és bábelőadás is várja.

 

A részben ingyenes programok összeállítása során törekedtek arra, hogy a helybéliek és a a városba érkezők mélyebben megismerhessék Szentes és környéke hagyományait. Így május 22-én tematikus nap mutatja be a térség mezőgazdaságát meghatározó bolgárkertészek örökségét, néhány nappal később egy hagyományos lakodalom elevenedik meg a Péter Pál Polgárházban, június első napjaiban az Ízek utcája várja a vendégeket, a hónap végén pedig a Szentes környéki települések – Árpádhalom, Derekegyház, Eperjes, Nagymágocs, Szegvár – programjaival telik meg a Kurca színpad. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?